Ma húzzák a ponthatárokat: ezek a 2015-ös felvételi legnagyobb kérdései
Ma húzzák a 2015-ös felvételi ponthatárait - este nyolckor kiderül, változtatnak-e a 41 népszerű szak ponthatárain, többen jutnak-e be egyetemre vagy főiskolára, mint tavaly, és hogy melyik szakhoz kell a legtöbb pont.
Felvételi pontok: miért van több, mint amit kiszámítottál?
Hányféleképpen lehet kiszámolni az alapszakra jelentkezők összpontszámát?
Két szak, két felvételi pontszám? Hogyan lehet?
Két szakon két pontszámot láttok az e-felvételiben? Akkor sincs gond, mutatjuk, hogy miért.
Holnap minden eldől: húzzák a ponthatárokat
Csütörtökön húzzák a ponthatárokat a 2015-ös felvételin: idén is lesz Pont Ott Parti, ahol együtt izgulhattok a barátaitokkal. Este nyolctól mi is jövünk a friss infókkal.
7 dolog, amit kötelező megtenni a ponthatárhúzás előtt
Július 23-án kiderülnek a ponthatárok, ti pedig már egész nap görcsöltök? Adunk néhány tippet, amely könnyebbé teheti a várakozást.
Központi ponthatár: számíthattok-e arra, hogy leviszik a ponthatárt?
Két éve a kommunikáció alapszakon kénytelenek voltak lejjebb vinni a központilag meghatározott ponthatárt. Ehhez a túl magas központi ponthatár és túl kevés jelentkező kellett. Előfordulhat az idén is hasonló? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Felsőoktatási szakképzés: milyenek lesznek a ponthatárok?
Hány ponttal kerülhettek be a legnépszerűbb felsőoktatási szakképzések állami ösztöndíjas képzéseire? Melyik főiskolán a legmagasabbak a pontok? Mutatjuk az öt legnépszerűbb szak tavalyi ponthatárait.
A 2015-ös felvételi legfontosabb dátumai: ponthatárhúzás, pótfelvételi, beiratkozás
Mikor derül ki, hogy ki kezdheti el az egyetemet, főiskolát szeptemberben? Mikor kezdődik a pótfelvételi, és mikor kell beiratkoznotok? Íme, a következő hetek legfontosabb dátumai.
A nap kérdése: hogyan húzzák a felvételi ponthatárokat?
Milyen algoritmus szerint húzzák a felvételi ponthatárait, és mitől függ, hogy ki kerül be? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
Nulla pontot ír ki az e-felvételi? Akkor van egy rossz hírünk
Mit jelent, ha az e-felvételi azt mutatja, hogy nulla pontot szereztetek?
A hallgatói szerződéstől a magyar milliárdosokig
A hét hírei: a hallgatói szerződéseken át szó volt a világ legjobb egyetemeiről, valamint arról is, melyik szakokon húzzák majd a legmagasabb ponthatárokat.
Felvételizők, figyelem! Most reklamálhattok, ha rosszul számolták a pontjaitokat
Ha úgy találjátok, hibásan rögzítettek egy dokumentumot vagy rosszul számolták a pontjaitokat, kérelmet adhattok be. De vigyázzatok, a határidő július 20.
Már megnézhetitek, mennyi a felvételi pontotok
Ha kíváncsiak vagytok a jelentkezési helyeiteken számított felvételi összpontszámotokra, az e-felvételi rendszerében már megnézhetitek őket.
Felére kellene csökkenteni a tananyagot az iskolákban
A Magyarországi Szülők Országos Egyesületének (MSZOE) elnöke szerint legalább 50 százalékkal kellene csökkenteni a tananyagot az iskolákban.
Felvételi: nézzétek a telefonotokat, mert levelet senki nem fog kapni
Július 23-án derül ki, kit hova vettek fel. Ha megadtátok a telefonszámotokat, akkor sms-ben azonnal értesítést kaptok róla.
Milyenek lesznek a ponthatárok a legnépszerűbb mesterszakokon?
Jövő héten, a ponthatárhúzáskor kiderül, ki jut be egyetemre, főiskolára. Megnéztük, mire számíthatnak azok, akik a legnépszerűbb mesterszakok egyikére jelentkeztek.
Válthattok-e szakot már az első félévben?
Mit tehettek, ha a sorrendmódosítás után gondoltátok meg magatokat? Lehet már az első félévben szakot váltani? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Az elmúlt 7 év legrosszabb eredménye született az érettségin - itt vannak az adatok
Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a 2015-ös tavaszi érettségi vizsgaidőszakának eredményeit. A gyorsjelentés szerint gyengébben sikerült összességében az érettségi, mint a tavalyi. A matematikaeredmények különösen rosszak lettek, az elmúlt öt évben egyszer sem produkáltak ilyen rossz eredményt a diákok. Angolból azonban az elmúlt évek legjobb átlaga lett.
Minden a 2015-ös felvételi pontszámításról 200+200+100
Jövő héten kiderül, ki kezdheti el az egyetemet, főiskolát szeptemberben. Összegyűjtöttük a pontszámítási szabályokat - izgulás helyett ellenőrizzétek, számolgassatok.
Felvételi: ezeken a szakokon huszonötszörös a túljelentkezés
Július 23-án húzzák a 2015-ös ponthatárokat: a tizenhat, harmadik éve központi ponthatáros szakon az idén is óriási lesz a verseny. Íme, a túljelentkezés számokban.