Felvételi 2026: ilyen intézményi pontokat kaphattok a Pázmányon
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
Több diák késett a szerda reggeli történelemérettségiről a 3-as metró leállása miatt - volt olyan érettségiző, akiért robogóval ment az egyik tanár, egy másik tanuló tanárai tanácsára taxival ment az iskolába.

Körbekérdeztünk a Budapest belvárosában lévő gimnáziumokban, mindenki beért-e a közép- és emelt szintű töriérettségire. Az Eötvös József Gimnáziumban a középszinten vizsgázók időben elkezdték az írásbelit, egy, emelt szinten érettségiző diák azonban késett.
A Deák Téri Evangélikus Gimnázium igazgatója az eduline kérdésére közölte: volt olyan érettségiző, aki telefonon hívta tanárait, akik azt javasolták neki, hogy üljön taxiba, egy másik diákért pedig robogóval ment az egyik pedagógus. Az egyik késő diákot megvárta a csoportja, így ők öt perccel később kezdték az írásbelit.
Az ELTE Trefort-gimnáziumban minden diák időben beért.
Update: Ismét a teljes vonalon jár a 3-as metró, amely korábban járműhiba miatt nem közlekedett a Deák Ferenc tér és az Árpád híd között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerda reggel a Facebook-oldalán. A két megálló között pótlóbuszokat állított forgalomba a BKK. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: füst miatt riasztották a tűzoltókat, de ők nem tapasztaltak füstölést, a szerelvényt átvizsgálták.
Mi történik, ha egy vizsgázó lekési az érettségit?
Ha a vizsgázó az írásbeli vizsgáról fel nem róható okból elkésik, távol marad, a megkezdett vizsgáról engedéllyel eltávozik mielőtt a válaszadást befejezné, az adott vizsgatárgyból pótló vizsgát tehet - ez áll az érettségi vizsgákat szabályozó kormányrendeletben. Ilyen esetben - az igazgató döntése alapján - a vizsgázó még aznap pótlóvizsgát tehet.
Ha a vizsgázó felróható okból marad távol, vagy késik el, akkor már csak javítóvizsga tehető az erre kijelölt időpontban.
Mivel a késés indokát az igazgató bírálja el, nagyban megkönnyíthateitek a dolgát, ha késés esetén a közlekedési társaságtól igazolást kértek.
Közeleg a 2026-os egyetemi felvételi, ezért összegyűjtöttük, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem melyik karán mire jár intézményi pont idén.
A kurzus célja, hogy segítse a gyerekeket jogaik felismerésében és abban, hogy merjenek kiállni magukért – mindezt olyan formában, amely élvezetes és könnyen befogadható számukra.
Szükség van-e mindkét szülő aláírására a középiskolai felvételi lapokon, vagy vannak helyzetek, amikor az egyik szülő aláírása is elegendő?
A felvételi nemcsak a pontokról szól – az is számít, honnan és hogyan intézed a jelentkezést. A Felvi arra figyelmeztet, hogy érdemes odafigyelni az online biztonságra, amikor belépsz az E-felvételibe.
Februárban két fontos határidőre is figyelni kell, ha idén érettségiznétek, vagy egyetemre szeretnétek jelentkezni.
A hajdúböszörményi polgármester szerint egy fideszes delegációhoz tartozó személy töröltette le egy helyi pedagógus telefonjáról azokat a fényképeket, amelyeket egy, az iskolában zajló „politikai rendezvényről” készített.