Érettségi 2025: az előrehozott érettségi vizsga kezdetéig teljesíteni kell a közösségi szolgálatot?

Az előrehozott érettségi esetében nem, de a rendes érettségi vizsgán való részvétel szükséges eleme a kötelező 50 óra közösségi szolgálat.

  • Rodler Lili

Azok a tanulók, akik előrehozott érettségi vizsgát tesznek, a középiskolai tanulmányaikat még nem fejezik be, így esetükben nem ez a vizsgaidőszak a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszak, olvasható az Oktatási Hivatal oldalán. Ugyan ez a szabály érvényes a technikumi képzésben tanulókra is.

Ugyan akkor azok a tanulók, akik ezzel együtt a tanulmányaikat is befejezik, nekik kötelező az 50 óra teljesítése, sőt ez a belépő az érettségi vizsgára.

Akik idén érettségiznek, azok már jobb esetben teljesítették a közösségi szolgálati óráikat, hogy a vizsgára való felkészülésre koncentrálhassanak. Azonban, ha mégsem sikerült volna minden órát megszerezni, akkor még lehet esélyetek az iskolákban elvégezhető apró munkákkal, esetleg állatotthonoknál végzett önkénteskedéssel, vagy akár szeretetszolgálatoknál segédkezve teljesíteni a még fennmaradt időt.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.