Pótfelvételi 2024: a héten kiderülnek a ponthatárok

Már nem kell sokat várni, és kihirdetik a pótfelvételi ponthatárokat.

17 ezernél is többen jelentkeztek az idei pótfelvételin valamelyik magyar egyetemre. Az eljárásban  több mint 4700-an  valamilyen pedagógusképzésre adták be a jelentkezésüket, ami jóval meghaladta az általában legnépszerűbb gazdaságtudományi képzésekre jelentkezők számát.

Bár túl sok állami ösztöndíjas hely nem volt, mégis a pótfelvételizők 44 százaléka állami ösztöndíjas szakot jelölt meg, kétharmaduk alapszakot. Mesterképzésre a jelentkezők 15 százaléka felvételizett.

A ponthatárok is hamarosan érkeznek: várhatóan augusztus 29-én hirdetik ki, hogy hova hány ponttal lehetett bekerülni. A felvételi határozat pedig szeptember első napjaiban érkezik azoknak, akik a pótfelvételin jutnak be az egyetemre.

 

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.