Kinek jár pluszpont az emelt érettségiért a Semmelweisen?

Bár az Általános Orvostudományi Karon nem, de az egyetem más képzésein többletponttal díjazzák azokat a jelentkezőket, akik emelt szintű érettségit tesznek. Mutatjuk, hogy mire kaphattok pluszpontokat a felvételin.

A felsőoktatási felvételi megváltozott pontszámítása miatt 2024-től többek között szabad kezet kapnak az egyetemek azzal kapcsolatban, hogy pontosan mire, és hány többletpontot (új nevükön: intézményi pontot) adnak a felvételizőknek.

A Semmelweis Egyetemen az általános orvos-, a fogorvos-, illetve a gyógyszerész szakon nem adnak pluszpontot az emelt szintű érettségikért. Ez azonban nem egységes, és az intézmény más karain akár 50 pontot is kaphattok érte a jelentkezés során.

Emelt szintű érettségiért járó pluszpontok a Semmelweis Egyetemen:

Egészségtudományi Kar

Ha biológiából, kémiából vagy fizikából érettségiztek emelt szinten, akkor egy tárgy esetében 30 pluszpontot kaptok a felvételin, az adott jogcímért pedig összesen 50-et szerezhettek.

Egészségügyi Közszolgálati Kar

Az egészségügyi szervező szakon bármely érettségi tárgyért, amelynek az eredménye legalább 45%-os, 30 pontot kaphattok. Azonban legfeljebb két tárgy emelt érettségijét veszik figyelembe, amiért összesen 50 pont jár, ha megfeleltek az előbb említett kritériumoknak.

Fogorvostudományi Kar

Bár a fogorvos szakon nem, de a digitális fogászati tervezés szakon is jár pont az emelt érettségiért. Egy tárgynál 30, több esetében pedig 50 pontot kaphattok.

Pető András Kar

A konduktor szakon az intézményi pontok számításánál figyelembe veszik, ha magyar nyelv és irodalomból, biológiából, testnevelésből vagy művészeti tárgyból tesztek emelt érettségit. Ahogy a többi szakon, itt is 30 pont jár egy tárgyért és maximum 50 pontot kaphattok az adott jogcímen.

 

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.