Mikor pihenhettek még 2026-ban? Itt van az összes hosszú hétvége és tanítási szünet
Még három hosszabb pihenő vár rátok idén: mutatjuk a dátumokat.
Egy év múlva nemcsak a felvételiszabályok alakulnak át komolyabban, hanem az érettségi is változni fog. Bár még a 2023-as vizsgák is hátra vannak, elhoztuk milyen feladatokat kapnak majd azok, akik jövőre fejezik be a középiskolát.
2024-ben nemcsak a felvételi, hanem az érettségi is megváltozik, hiszen befejezi a középiskolát az az évfolyam, ami 2020-ban az új Nemzeti alaptanterv alapján tanult. Több feladatsor átalakul és új elemek kerülnek például a magyarérettségi középszintű feladatsorába.
Az Oktatási Hivatal már korábban közzétette honlapján azokat a mintafeladatokat, amikhez hasonlókat – elvileg – 2024-től kaphatnak majd a vizsgázók. Míg a matekérettségibe a magyar válogatott került be, addig a magyar feladatsorban a kötelezők kerültek elő. A korábban elfogadott módosítások után 2024-től az magyarérettségi része lesz egy irodalmi feladatlap is, amiben alapvetően "műveltségi teszthez" hasonló alapon kérdeznek a diákoktól, szinte bármit. A műveltségi feladatsorban nem csak a memoriterek, a kötelező olvasmányok is előkerülnek.
A magyar, a matek és a töriérettségi részletes változásaival ebben a cikkben foglalkoztunk.
Itt nézhetitek meg a mintafeladatokat, és itt próbálhatjátok ki magatokat "élesben", ugyanis mi is összeraktunk egy tesztet a mintafeladatok alapján.
Mikortól élnek a szabályok?
Alapvetően 2024-től. Azok, akik a 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint kezdték el a középiskolát, és 2024-ben vagy később tennék le a rendes érettségi vizsgákat, de előrehozott vizsgát, illetve azt követően szintemelő, vagy pótló vizsgát szeretnének tenni; ők az új vizsgakövetelmények szerint érettségizhetnek 2023 tavaszán és 2023 őszén.
2012-es Nat-ra épülő vizsgakövetelmények
2020-as Nat-ra épülő vizsgakövetelmények
Érettségi, mint pont - ez is változik
Jövőre a fenti változtatásokon felül az érettségi pontok felvételiben való beszámítása is átalakul. Hogyan?
Eddig egy 67 százalékos középszintű, valamint egy 67 százalékos emelt szintű érettségiért ugyanannyi pont járt a felvételin, az emelt szintű érettségit elsősorban az 50 többletpontért volt érdemes választani. Ez megváltozik: az érettségi pontok számításakor (a maximális 500 pontból 300-at ez határoz meg) más súllyal veszik figyelembe a közép- és az emelt szintű érettségit.
Például egy 82 százalékos középszintű érettségiért nem 82 pontot kap majd egy felvételiző, hanem csak 55-öt. Egy 82 százalékos emelt szintű érettségi viszont az új rendszerben is 82 pontot ér majd. Ez a változtatás azonban azt is jelenti, hogy egy 100 százalékos középszintű érettségiért maximum 67 felvételi pontot kaphattok.
A teljes átszámítási táblázatot itt nézhetitek meg.
Még három hosszabb pihenő vár rátok idén: mutatjuk a dátumokat.
Tizennégy pontos szakmai javaslatcsomagot kaptak az általános iskolák, amelynek célja, hogy csökkenjen az alsó tagozatos diákok terhelése, és több idő jusson mozgásra, kreatív tevékenységekre, valamint tapasztalati tanulásra. Az intézmények már a 2026/2027-es tanévtől alkalmazhatják az ajánlásokat – írta Facebook-oldalán Lannert Judit oktatási miniszter.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
A juttatás 400 ezer rászoruló gyereket érint.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Ketten bronzérmet, ketten pedig dicséretet kaptak a magyar csapatból.
21 ezer diákból választották ki őket a genfi programba.
Nemcsak magasabb fizetéseket, hanem kiszámíthatóbb bérrendszert és minden ledolgozott túlóra kifizetését is szeretné elérni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
Mostantól nem lesz elég csupán jól megírni egy beadandót.