Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hány százaléktól van meg a kettes a közép- és az emelt szintű érettségin? Milyen eredmény kell ahhoz, hogy ötös legyen a vizsgátok? Itt találjátok az „átszámítási” útmutatót.
A közép- és az emelt szintű érettségin is legalább 25 százalékos eredmény kell ahhoz, hogy meglegyen a kettes.
Középszinten így kalkulálhattok a százalékokkal és a jegyekkel
Az emelt szintű érettségin máshol húzták meg az ötös, a négyes, a hármas és a kettes határait:
Fontos, hogy a ketteshez minden vizsgarészben el kell érni legalább 12 százalékot (vagyis az írásbelin és a szóbelin is). A középszintű matek- és a középszintű digitális kultúra érettségin alapesetben nincs szóbeli, de ha egy diák 12 százaléknál többet, de 25 százaléknál kevesebbet ért el az írásbeli/gyakorlati vizsgán, szóbeliznie kell.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.