Ilyen lesz a 2022/2023-as tanév második féléve: tanítási szünetek, érettségi, felvételi

Már csak néhány nap és kiosztják a félévi bizonyítványokat, kezdődik a 2022/23-as tanév második féléve. Összeszedtük az összes fontos dátumot, amit érdemes bevésnetek a naptáratokba akkor is, ha központi felvételi készültök, érettségiztek, vagy csak már nagyon várjátok, hogy véget érjen ez a félév.

  • Eduline

A január legfontosabb időpontja a középiskolai központi írásbeli felvételi dátuma: az írásbeliket január 21-én, délelőtt 10 órakor tartják. Akik esetleg betegség, vagy egyéb igazolható, komoly indok miatt nem tudnak részt venni az aznapi vizsgán, január 31-én, délután 14 órakor pótolhatják.

Az írásbeli eredményeit február 10-én tudjátok meg, a jelentkezési lapotokat aztán ennek tudatában kell leadni február 22-ig, az esetleges szóbeli vizsgákra pedig február 27-e és március 14-e között kerül majd sor. Erről az intézmények külön tájékoztatni fognak benneteket.

Ha mindenen túl vagytok, már csak hátra kell dőlni, a felvételi eredmények ugyanis majd csak április 28-án érkeznek, beiratkozni pedig június 21-23. között lehet majd.

Egyetemi felvételi

Ha egyetemre vagy főiskolára felvételiztek, a február 15-ét véssétek a naptáratokba, eddig a napig hitelesíthetitek és adhatjátok le ugyanis a jelentkezéseket. Ha valamilyen dokumentum még nincs meg (például még nem kaptátok meg a nyelvvizsga eredményét), azt később is pótolhatjátok, de arra mindenképp ügyeljetek, hogy február 15-ig az Ügyfélkapu rendszerében hagyjátok jóvá a jelentkezésetek, mivel enélkül az érvénytelen.

Tavaszi szünet, érettségi

Az első hosszabb pihenésig április 5-ig kell várnotok, ez lesz ugyanis az utolsó tanítási nap az ötnapos tavaszi szünetet megelőzően. Az első tanítási nap április 12-e lesz.

Bár az általános iskolásoknak és a középiskolások többségének a tavaszi szünet után még körülbelül két hónapig kell iskolába járniuk (az utolsó tanítási nap ugyanis június 15-e), az érettségizők már május 4-én befejezik a tanulmányaikat. Az írásbeli vizsgákat idén május 5. és május 26. között tartják meg, míg az emelt szintű szóbeliket június 7-14., a középszintűeket pedig júnus 19-30. között szervezik meg az intézmények.

Ha pedig jelentkeztetek főiskolára vagy egyetemre, a szóbeli vizsgák után már csak egy hónapot kell várnotok arra, hogy megérkezzen a várva várt sms, ami idén várhatóan július 26-án fog befutni.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

10-ből 9 hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában, tanul. Ezen belül valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szakmát szerezhetnek. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés alapján a szakképző iskolákba járó 15 évesek jelentős része komoly kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.