50 ponttal kevesebb? Nem mindig jár pluszpont az emelt szintű érettségiért

Mutatjuk, milyen feltételeknek kell megfelelnetek, hogy megkapjátok ezt a nem kevés többletpontot.

  • Tóth Alexandra

Alapképzési szakon, osztatlan mesterképzési szakon és felsőoktatási szakképzésen emelt szintű érettségi vizsgáért vizsgatárgyanként 50 többletpont, összesen pedig 100 pont kapható. Ezekre a pluszpontokra azonban csak akkor vagytok jogosultak, ha legalább 45 százalékos vizsgát írtatok.

További kritérium, hogy csak abban az esetben jár többletpont az emelt szintű érettségiért, ha az érettségi pontjaitokat az emelt szinten teljesített vizsgaeredmény alapján számítják.

Jó hír azonban, hogy a 45 százalék csak a többletpontok szempontjából fontos, vagyis a felvételitek akár egy ez alatti eredménnyel is lehet sikeres, és simán bejuthattok a kiszemelt szakra. Persze ez attól is függ, hogy hol húzzák meg a ponthatárokat. Azt, hogy az előző években milyen ponthatárok születtek, itt nézhetitek meg.

A 2021-es felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.