Ezért érdemes a napokban is néznetek az e-mail fiókotokat akkor is, ha már felvettek

Miért fontos, hogy rendszeresen nézzétek e-maileiteket még a ponthatárok után is? Itt a válasz.

  • Eduline

Bár már nagyjából másfél hete kiderült, hogy melyik felsőoktatási intézménybe folytathatjátok a tanulmányaitokat szeptembertől, még mindig érdemes rendszeresen ellenőriznetek az email fiókotokat, ugyanis a napokban érkezik a besorolási döntésről szóló értesítés. Az Oktatási Hivatal minden jelentkezőnek elküldi a besorolási döntésről szóló határozatot, amit az E-felvételi felületéről tudtok majd letölteni - a dokumentum elérhetővé válásáról pedig e-mailt fogtok kapni legkésőbb 2020. augusztus 5-ig.

Ebben a határozatban a Hivatal megállapítja, hogy - a felvételin megjelölt és rangsorolt képzések közül - mely szak esetében értétek el a felvételhez szükséges ponthatárt.

Az egyetemtől is kaptok hivatalos értesítést?

Igen, a sikeres felvételizőknek az érintett felsőoktatási intézmény úgynevezett felvételi határozatot küld, amiben tájékoztatnak benneteket a beiratkozásról, a fontos határidőkről, illetve egyéb teendőkről. Erről legkésőbb augusztus 8-ig kaptok majd értesítést, szintén elektronikus formában.

Mi kell a beiratkozáshoz - három dolog, amire szükségetek lesz

Bár a jelenlegi helyzetben még az sem biztos, hogy az egyetemek személyesen tartják idén a beiratkozásokat, néhány papírra szükségetek lesz, hogy hivatalosan is egyetemi hallgatóvá válhassatok. Összeszedtük, mire lehet szükségetek ehhez.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.