Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Mielőtt kiderülnek a végleges ponthatárok újra összeszedtük, legalább hány pontot kell szereznetek 2020-ban, ha be szeretnétek kerülni egyetemre. Mutatjuk a részleteket, milyen eredményeket lehet beszámítani ebbe a pontszámba.
2020-ban sem kerülhet be állami ösztöndíjas vagy önköltséges képzésre az, aki nem éri el a jogszabályban meghatározott minimumponthatárt. Tavaly óta nem változtak a számítási szabályok. Alapképzéshez az emelt szintű érettségi-, a nyelvvizsga-, illetve az OKJ szerinti szakképesítés-többletpontokkal együtt, de más jogcímen adható többletpontok nélkül kell számítani a pontokat, felsőoktatási szakképzésen pedig az emelt szintű érettségi-többletpontokkal együtt, de más jogcímen adható többletpontok nélkül.
2020-ban az alap- és osztatlan képzéseken 280, a felsőoktatási szakképzéseken 240, mesterképzésre pedig 50 az a minimális pontszám amelyet minden jelentkezőnek el kell érnie. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezzel az eredménnyel be is fogtok kerülni: a szak ponthatára annak a jelentkezőnek a pontszáma lesz, aki utolsóként fér be a szakos kapacitásba.
Ha kíváncsiak vagytok, hány ponttal futtok neki a felvételi utolsó - egyben legfontosabb - hetének, akkor itt kiszámolhatjátok.
A 2020-as felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok.
Bukhatjátok-e a felvételit, ha rossz sorrendbe rendeztétek a szakokat?
Milyen szerepet játszik a 2020-as felvételi ponthatárainak meghúzásakor az a szaksorrend, amit meghatároztatok a jelentkezéskor? Bukhatjátok-e a második helyes jelentkezéseteket, ha az első helyre biztosan nem vesznek fel titeket, de nem soroltátok hátrébb a sorrendmódosítási időszakban? Fontos kérdésre válaszolunk.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.