Az írásbeli érettségik után lesz azért néhány szóbeli vizsga is

Tegnap véget értek a 2020-as érettségi szezon írásbeli vizsgái - mi jön ezután?

  • Eduline

Május 21-én az spanyol- és az olaszérettségivel véget értek az írásbeli érettségik, ami jelen esetben - szóbeli vizsgák híján - az érettségi végét is jelenti a legtöbb vizsgázó számára.

A hivatalos kormányrendelet szerint azokból a tárgyakból, amelyekből eleve csak szóbeli vizsgarész lenne, meg kell szervezni a vizsgákat - így például tesiből biztosan szóbeli vizsgák lesznek. A középszintű szóbeli vizsgákat az említett rendelet szerint június 11-16. között tartják majd.

Javítás

Ahogyan azt már sokszor megírtuk idén, ha az írásbeli teljesítményetek elérte a tizenkettő százalékot, de nem érte el a huszonöt százalékot, szóban javíthattatok - ez a szabály most vonatkozik az összes tantárgyra középszinten. Vagyis szóbeli vizsgát tehettek a leírt esetben, ha ilyen helyzetbe kerülnétek.

Az érettségizők többségének tehát nincs más dolga, mint várni az eredményt, valamint az érettségi bizonyítvány kiadását. Ha esetleg már megnéztétek vagy a jövőben megtekintitek a dolgozatokat, és valamivel nem értetek egyet a javításban, azt itt leírtakat tehetitek meg.

A 2020-as érettségi időszak összes megoldása közép- és emelt szinten

A héten vizsgáztatok, vagy csak érdekelnek az idei vizsgák feladatai? Most összeszedtük az első hét összes vizsgájának összes megoldókulcsát és feladatlapját.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.