Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hogyan oldják majd meg a tesiérettségit? Mi várható emelt szinten? Az idei érettségi újabb speciális szabályait mutatjuk meg.
A 2020-as érettségi döntésről már meg is jelent a hivatalos kormányrendelet, amely szerint testnevelésből szóbeli vizsgát kell szervezni. Külön kiemelik, hogy a középszintű szóbeli vizsga a vizsgáztató tanár mellett a vizsgabizottság legalább két tagja jelenlétében kell, hogy történjen. Az emelt szint kapcsán pedig külön szabályokat határoztak meg.
Az emelt szintű tesiérettségire 60 perc felkészülési időt fognak kapni a diákok, a vizsga maga pedig 40 perces lesz. A szóbelin négy felelet fog elhangzani négy különböző altételből - ezek együttes eredménye teszi majd ki a végleges százalékot és jegyet.
A vizuális kultúra tantárgyról is külön meghatározták: ott gyakorlati vizsgarész nélkül, de csak az írásbeli vizsgarész alapján lesz az értékelés középszinten.
Kik szóbelizhetnek az érettségin? Vannak kivételek
Megjelentek a részletes szabályok az érettségi vizsgákkal kapcsolatban. Mutatjuk, mik vonatkoznak a szóbelire.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.