Idén nem lesz szóbeli érettségi: mivel jár ez a döntés?

Most már biztos, csak írásbeli érettségi vizsgák lesznek 2020-ban. Mi történt eddig és hogyan tovább ezután?

  • Eduline

A kormány hivatalos döntése szerint idén csak írásbeli érettségi vizsgát tehetnek a diákok, akik három héten belül már vizsgázni fognak. Egy hete ilyenkor Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára jelentette be, hogy a kormánynak továbbították javaslataikat, miszerint idén szóbeli nélkül legyenek majd az érettségik.

A javaslatot voltak, akik jó ötletnek tartották, másokban azonban nagy felháborodást váltott ki, ők a mostani hírnek sem örülhetnek. Egy biztos, - sok más felmerülő kérdés mellett - a felvételi pontozási rendszert is befolyásolja a döntés, ugyanis kérdés, hogy a szóbeliért járó pontokat hogyan kezelik majd az új felállásban.

Ti mit gondoltok erről a döntésről? A lehető legjobb megoldás született, és azt időben közölték? Írjátok meg nekünk az [email protected].

A 2020-as érettségiről szóló cikkeinket itt olvashatjátok.

Hivatalos: csak az írásbeli érettségiket tartják meg idén

Úgy látszik a kormány most látta végre elérkezettnek látta az időt és bejelentették: A 2020-as érettségik nem a korábban megszokott rendben tartják majd: csak írásbeli érettségiket szerveznek idén. Tegnap döntött a kormány az érettségivel kapcsolatban is, tájékozatott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Kiemelte, szóbeli vizsgákra csak ott kerülhet sor, ahol a középszintű vizsga ezt megköveteli.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.