Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A megszokottól eltérően zajlanának majd a 2020-as érettségik - jelentette be a kormány. Döntés még mindig nincs, csak javaslat.
Cikkünk folyamatosan frissül
Úgy látszik a kormány most látta elérkezettnek az időt és azt javasolják:
A 2020-as érettségiket ne a korábban megszokott rendben tartsák meg: csak írásbelit szerveznének majd. Szóbeli csak ott lenne, ahol középszinten csak szóbeli van, vagy sajátos nevelési igény miatt (az írásbeli alól felmentettek esetében) ezt szükséges megtartani.
Maruzsa Zoltán Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelési államtitkár a mai sajtótájékoztatóján bejelentette: az oktatási akciócsoport foglakozott az érettségi kérdésével, javaslatuk pedig az, hogy az érettségit úgy kell megszervezni, hogy a járványügyi helyzetnek és a felvételinek is megfeleljenek.
Az érettségi Magyarországon egyben felvételi is, ha nincs százalékos eredmény, akkor nem lehet méltányos módon rangsorolni, így az írásbeliket megtartaná a kormány május 4-től. Döntés még nincsen, azt jövő hétre ígérte az államtitkár. Ha ez a javaslat végleges lesz, az írásbeli vizsgákat 14 nap alatt le lehet majd bonyolítani - mondta Maruzsa Zoltán.
Azoknak, akik nem felvételiznek idén, lehetőséget biztosítanának, hogy visszalépjenek a vizsgától és az előrehozott érettségiket sem tartanák meg. Így 30 ezerrel kevesebb érettségit kéne lebonyolítani. Ha valaki pedig befizette az érettségi díját, de nem vizsgázik, annak az állam visszatéríti majd az összeget - mondta az államtitkár. Azt is kiemelte, hogy a másfél méteres távolságot tartva megszervezett írásbelik helyszíneivel nem lesz gond, hiszen ha ilyen módon tartják a vizsgákat, a szükséges termeket tudják biztosítani a távoktatás miatt felszabadult intézményekben.
Külföldi példa?
Maruzsa Zoltán szerint alapvetően két lehetőség van: nem szerveznek érettségit vagy leegyszerűsítik azt. Példának hozta, hogy Ausztriában csak írásbeli lesz, Szlovákiában csak szóbeli lesz. Számos országban, ahol elhalasztották, ott azonban nem kapcsolódik össze ennyire a felvételi és az érettségi vizsgák lebonyolítása. Külföldi példákról mi is írtunk - itt olvashatjátok el őket.
érettségi botrányok, mi lesz 2020-ban
Tavaly sem zajlott zökkenőmentesen az érettségi, több helyen ugyanis már a vizsgák előtt jóval tudták a diákok a feladatokat. Bár a 2019-es botrányoknak nem lett hatása a diákokra, rendesen fokozta a hangulatot. Az idei érettségi helyzete sem tisztázott még, azonban a válaszra még vári kell.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.