Slágertémákat kaptak a diákok történelemből az érettségin a szaktanár szerint

Jó feladatsort kaptak történelemből a középszinten érettségizők, a 180 perc elég lesz a rövid kérdések és az esszéfeladatok megoldására – mondta az Eduline által megkérdezett szaktanár.

  • Eduline

Ezek voltak helyes válaszok töriérettségin: itt a hivatalos középszintű javítókulcs

Ezekre kaphattok pontot az emelt szintű töriérettségin: feladatsor és hivatalos megoldások

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a középszintű történelemérettségi első részében az ókori Athénnal, a törökellenes küzdelmekkel, a második ipari forradalommal, a határon túli magyarsággal és a háztartások mai pénzügyeivel kapcsolatos feladatot kaptak a diákok.

A második – esszéfeladatokból álló – részben pedig a trianoni béke hatásairól, a szovjet propagandáról, Szent István uralkodásáról, illetve a középkori uradalmakról írhatnak fogalmazást az érettségizők.

Az Eduline által megkérdezett szaktanár szerint a feladatok jók, a tanulók számára megoldhatók, bár természetesen vannak olyan feladatok is, amelyek valamivel több tárgyi tudást igényelhetnek, „de aki megfelelően felkészült az érettségire, annak nem okozhat problémát”.

Az esszéfeladatokról azt mondta, ezek szinte slágertémák, gyakran előkerülnek az érettségin, így a tanárok is nagy hangsúlyt fektetnek ezekre a felkészítés során. A középszintű feladatsorra kapott 180 perc a szaktanár szerint elegendő lesz a diákok számára.

Indul a 2019-es töriérettségi: feladatok és megoldások elsőként itt!

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.