Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Az első öt helyre két fővárosi és három vidéki intézmény került.
Pénteken közölte az Oktatási Hivatal a 2025-ös felsőoktatási felvételi eljárás statisztikáit. Ezek alapján idén szeptembertől több mint 130 ezren szeretnének valamelyik felsőoktatási intézményben hallgatók lenni, ami nem csupán 7 százalékkal magasabb, mint a tavalyi évben, de az elmúlt 13 év legmagasabb jelentkezési száma is. De az is kiderült a statisztikákból, hogy idén a legidősebb jelentkező betöltötte a 83. életévét, a legkeresettebb szakok pedig továbbra is a gazdasági, műszaki és informatikai képzések.
Az egyetemek népszerűségi sorrendjében nem sok minden változott. A legtöbb elsőhelyes jelentkezőt idén is az ELTE vonzotta, amit a legnagyobb vidéki intézmények követnek.
Mutatjuk a tíz legnépszerűbb egyetem rangsorát:

Az ELTE esetében - ami tavaly is az élen volt az elsőhelyes jelentkezők szempontjából - idén 1157 fővel többen jelentkeztek a szeptemberben induló kurzusokra.
A legtöbben a Gazdaságtudományi Karra jelentkeztek, azon belül is a gazdálkodás és menedzsment alapszakra. Ezt összesen 2561-en jelölték meg, 533-an első helyen.
| Intézményi pontok számítása 2025 |
Kifejezetten magas jelentkezőszámot ért el idén a Debreceni Egyetem. A tavalyi 9950 főt az idei általános eljárásban sikerült 864 jelentkezővel túlszárnyalni. A DE esetében pedig a leggyakrabban választott képzés az általános orvosi. Ezt összesen 1767 fő jelölte meg, ebből 431-en a jelentkezési listájuk első helyén.
A harmadik helyen szereplő Szegedi Tudományegyetemen is az általános orvosi képzés dominált leginkább. Összesen 1903 fő jelentkezett rá, ebből 446-an első helyen jelölték ezt meg. De a Pécsi Tudományegyetemen is az általános orvos képzés volt a legnépszerűbb; 1952-en jelölték meg a jelentkezési listájuk valamelyik helyén, míg a második helyen a gyógytornász képzés volt a befutó, összesen 806-an jelölték meg.
A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen pedig a gazdálkodás és menedzsment alapképzés lett idén a legtöbbet megjelölt képzés. Össze 3183-an adták be a jelentkezésüket nappali képzésre államilag finanszírozott formában. A második helyen pedig a kereskedelem és marketing szerepel 2714 jelentkezővel.
| Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat |
Ha szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát. Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor. A 2024-as felvételi összes ponthatárát itt tudjátok megnézni. |
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Meghirdeti a Törőcsik Mari-ösztöndíjat a 2026/2027-es tanévre az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM). A nyertes hallgatók tíz hónapon keresztül havi nettó 100 ezer forintos támogatást kaphatnak.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.