Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Az SZTE-n kifejezetten sokat ér a pedagógusképző és a mérnöki karon is, ha van előzetes munkatapasztalatotok. Ha pedig nemzetközi tanulmányokat szeretnétek tanulni akkor előnyt jelent, ha van 3 szaknyelvi nyelvvizsgátok is.
A 2025-ös felvételi eljárásban is összesen 500 pontot szerezhettek, amelyből
A szabályok azonban egyetemenként, de akár karonként, szakonként is eltérhetnek. Mutatjuk karonként, miért járnak intézményi pontok a Szegedi Tudományegyetemen.
| Idén felvételiztek? Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat |
Ha szeretnétek biztosra menni, már feltöltöttetek minden fontos dokumentumot, és szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát. Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor. |
Egységes pontok minden karon:
A többi egyetemtől eltérőn az SZTE-n, néhány kar kivételével, egységes az emelt szintű érettségikért, szakmai vizsgákért, szakképzésben szerzett oklevelekért, szakképesítésekért és az SZTE részismereti képzésért járó plusz pont:
Ugyanígy a nyelvvizsgáért is egységes:
Vannak karok, ahol minimális eltérés látható. Ezt az adott kar jelölése alatt olvashatjátok majd.
Szintén egységesen adnak minden karon esélyegyenlőségi pontokat.
Ezeken felül egységesen adnak a különböző sporteredményekért, tagságokért és igazolásokért is pontokat. Ezeket a Szegedi Tudományegyetem honlapján tudjátok a legegyszerűbben megnézni, ahol az adott karra vonatkozóan kilistázták a pluszpontokat.
Ugyanez vonatkozik a tanulmányi, művészeti és szakmai versenyekre is. A természettudományi és informatikai karon például van olyan verseny, ami a többi kar leírásában nem szerepel, de ez a többi kar esetében is igaz.
Illetve nézzétek át az adott karhoz köthető intézmény által szervezett programokra adható pluszpontokat is. Bár általánosságban egységes, vannak karok, ahol sokkal bővebb a kínálat.
Különbségek, karokra lebontva:
SZTE-ÁJTK
Nyelvtudás (í.v.sz.=írásbeli vagy szóbeli, k.=komplex):
SZTE-BTK
Érettségiért adható pont, ami eltér az általánostól:
Vannak olyan érettségi tárgyak, amik egyes szakok esetében pluszpontokat jelentenek. 50 és 100 pont között jár értük intézményi pont. Hogy a ti adott szakotokra milyen tantárgyért járhat, azt itt tudjátok megnézni.
SZTE-ETSZK
Egészségügyi és/vagy szociális intézményben szerzett munkatapasztalatért
SZTE-FOK
A fogorvosi osztatlan képzésre gyakorlati vizsga letétele szükséges. Ez egy manuális készségvizsgálat, amit 0-20 pontig értékelnek majd. Illetve kell majd tennetek egy szóbelit is biológiából, amire 0-30 pont között fognak értékelni.
Ha van már BSc felsőfokú végzettségetek, akkor
pontot adnak. Illetve MSc esetében
pontot írnak majd jóvá.
Nyelvtudás terén csak a B2 és C1 komplex nyelvvizsgákért adnak pontot. Az előbbiért 20-at, az utóbbiért 30-at.
SZTE-GTK
Emelt szintű érettségiért és felsőoktatási felvételi szakmai vizsgáért
A nyelvtudásért adható pontok az elején említettekhez képest kicsit másként oszlanak meg.
Abban az esetben, ha nyelvvizsgátok is van és érettségitek is az adott nyelvből, akkor csak az egyik pontot adják meg. Azt, amelyik a számotokra kedvezőbb.
SZTE-GYTK
Korábbi munkatapasztalatért adható plusz pontok:
SZTE-JGYPK
Emelt szintű érettségiért és szakmai vizsgáért 50 pontot adnak minden szakon. Ellenben akik természettudomány-környezettan szakos tanári szakra jelentkeznek, azok a szaknak megfelelő választott középszintű vizsgatárgyukért kaphatnak 30 pontot.
A korábbi munkatapasztalatokért adható pontok itt egy kicsit bonyolultabbak, mint általában, mivel minden szakra más-más szabályozás vonatkozik.
Gyógypedagógia alapképzési szak:
Gazdaságinformatikus, Mérnökinformatikus (rendszergazda), Műszaki felsőoktatási szakképzés (energetika, környezetvédelemvízgazdálkodás, közlekedés), Programtervező informatikus (fejlesztő), Televíziós műsorkészítő felsőoktatási szakképzési szakok; rekreáció és életmód alapképzési szak:
Szociálpedagógia alapszak:
Technika- és tervezés-tanár osztatlan tanárszak (Technikával kapcsolatba hozható munkatapasztalat):
Közösségszervezés alapképzési szak:
Minden szak, ami a nyelvek oktatásával foglalkozik:
Óvodapedagógus alapképzési szak:
Rekreáció és életmód alapképzési szak:
SZTE-MK
Akár csak a többi karnál, itt is ugyan úgy adják az emelt érettségikért és a nyelvvizsgákért járó plusz pontokat.
A munkatapasztalatért adható pontok pedig a következőképpen alakulnak:
SZTE-MGK
Az agrár területen szerzett munkatapasztalatért, ami legalább 3 éves: 30 pontot adhatnak.
SZTE-SZAOK
A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karon, akárcsak más egyetemeken, ahol van orvostudományi kar, szintén van szóbeli vizsga, amit az intézményi pontok közé sorolnak.
A szóbeli meghallgatásért 0 és 50 pont között kaphattok majd pontot.
Ahogy az FOK-n is, itt is jár korábbi BSc tanulmányokért pont:
Az MSc-ért is:
Nyelvtudás esetében itt is csak a B2 és C1 komplexért adnak pontot. Előbbiért 28, az utóbbiért pedig 40 jár.
A releváns munkatapasztalatért itt is adnak plusz pontot:
SZTE-TTIK
Az emelt szintű érettségi mellett itt is pontoznak középszintű érettségiket. Sőt, pár esetben, egyes szakokon még a korábban megszerzett PhD-ért is jár pont:
Informatika, műszaki, természettudomány képzési terület alapképzési szakjai; pedagógia képzési terület (biológia, fizika, földrajz, informatika - digitális kultúra, kémia, matematika) osztatlan tanárszakok
| Intézményi pontok számítása 2025 |
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.