Három dolog, amit vigyetek magatokkal az Educatio Kiállításra

Nem kötelezőek, de hasznosnak bizonyulnak, ha kéznél vannak.

  • Rodler Lili

A január 9-én kezdődő Educatio Kiállítás rengeteg információt ad a továbbtanulással kapcsolatban, és minden évben nagyon sok rajta az érdeklődő. Idén is a Hungexpo területén rendezik meg, ahol két pavilon is tele lesz érdekesebbnél érdekesebb standokkal.

A hazai felsőoktatási intézmények mellett külföldi továbbtanulással kapcsolatos információkat is gyűjthettek, de szakképzéssel kapcsolatos kiállítókkal is találkozhattok. Tehát szinte mindennel, ami a továbbtanulással kapcsolatos és a munka világával.

A rengeteg impulzus miatt sokszor azt sem tudni, hogy merre áll az ember feje, így hoztunk nektek három hasznos dolgot, amit jó, ha magatoknál tartotok:

Vászontáska, táska

Biztos sokatoknak evidens, hogy azzal jöttök, de érdemes kihangsúlyozni is. A különböző standok mindegyikénél szinte biztos, hogy rengeteg ajándékkal fogtok találkozni, amiket majd nem feltétlenül akartok az egész kiállítótéren keresztül a kezetekben hurcolni.

Erre jó egy megbízható vászontáska, vagy a jó öreg hátizsák.

Mappa, átlátszó genotherm

Vagy másnéven irattartó bugyi. Bár régimódinak tűnhet, de nagyon meg tudja könnyíteni a dolgokat. Ahogy a szóróajándékokból, úgy a szórólapokból is kismilliót fogtok valószínűleg a nap folyamán összegyűjteni. Ahhoz, hogy ezek ne a táskátok legalján kallódjanak el, érdemes gyorsan beletenni egy mappába, vagy a már említett irattartó bugyiba.

Külső akksi

Mivel modern világban élünk, így feltételezzük, hogy az információkat inkább a telefonjaitok jegyzet applikációjába fogjátok leírni, mintsem egy noteszbe. Ezért fontos lehet egy külső töltőegység, ha esetleg hamar merül a mobilotok. Hiszen a jegyzetelés mellett a kiállítók hollétéről is azon az applikáción keresztül fogtok tudni majd tájékozódni, ahol a regisztrációtokat is le kellett adjátok.

+1 kézfertőtlenítő

A járvány óta lehet minden táskában megbújik, de nem győzzük hangsúlyozni, hogy bár nincs szükségállapot, a fertőtlenítés attól még fontos. Különösen a hideg téli időszakban, amikor egyre több a megbetegedés. Egy kis plusz védelem sosem árt.

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.