Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Bizonyos esetekben nincs szükség a másik szülő aláírására. Mutatjuk, mit kell tudni a felvételi lap aláírásával kapcsolatban.
Általános iskola 8. osztályos tanuló esetén mindkét szülőnek, illetve a 14. életévét betöltött, korlátozottan cselekvőképes jelentkezőnek is kötelezően alá kell írnia a felvételi lapot – írja az Oktatási Hivatal.
A felvételi lapok aláírásáról szóló tájékoztató szerint a szülők a gyerek továbbtanulása tekintetében közösen gyakorolják a jogaikat. Amennyiben a gyerek feletti szülői felügyeleti jogot kizárólag csak az egyik szülő gyakorolja, attól még a másik szülőt nem lehet kizárni a gyerek sorsát érintő olyan lényeges kérdésekből, mint például az új iskola, életpálya kiválasztása.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy a szülői felügyeleti jogot (a felek megállapodása vagy bírósági döntés alapján) csak az egyik szülő gyakorolja, attól főszabályként, a másik szülőt is megilleti a döntési jogosultság a gyerek továbbtanulását illetően, vagyis a felvételi lapok benyújtásánál az ő aláírására is szükség van – olvasható a tájékoztatóban.
Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a másik szülőnek a szülői felügyeleti jogát a bíróság nem korlátozta vagy nem vonta el.
Nincs szükség a másik szülő aláírására:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.