Érettségi 2024: magyarból rosszabbul teljesítettek a diákok, mint tavaly

2020 óta még sohasem lett ennyire alacsony a középszintű magyarérettségik átlaga.

2024. július 3-án, a középszintű szóbeli vizsgákkal sikeresen és eredményesen zárult a május-júniusi vizsgaidőszak: több mint 3 000 bizottság előtt mintegy 112 000-en tettek érettségi vizsgát. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint "idén is az elmúlt évek átlagának megfelelően teljesítettek."

A tavaszi vizsgaidőszakban 208 779 rendes, 117 937 előrehozott és 12 390 szintemelő vizsgát tettek az érettségizők; az ismétlő, kiegészítő, javító, illetve pótló vizsgák száma együttesen több mint 8 000 volt.

Az összes megszerzett jegy átlaga idén a 3,81 lett, ami egy kicsivel alacsonyabb a tavalyi 3,84-nél.  Az összes érettségi mintegy 0,99 százaléka lett elégtelen.

A diákok a fő tárgyak közül középszintén idén is matekból teljesítettek a leggyengébben, az átlaguk ugyanis 53,71 százalék lett, ami néhány százalékponttal, de meghaladti a tavalyi átlagot.

A korábbi évekhez képest idén a fő tárgyak közül a legtöbbet magyar nyelv és irodalomból rontottak a vizsgázók, hiszen átlagosan csak 60,61 százalékot értek el, amely mintegy 4 százalékponttal lett gyengébb a 2023-as átlageredménynél, ennél még közvetlenül koronavírus-járvány után is jobbat írtak a diákok.

Érdemes megjegyezni, hogy az érettségi 2024-ben magyarból sokat változott még szerkezetében is, például a feladatsorba bekerült egy irodalmi feladatlap is, ahol rengeteg adatot többek között memoritereket is kérhetnek számon írásban.

Jó hír, hogy emelt szinten a magyart leszámítva valamennyi kiemelt tárgyból az elmúlt öt év átlagánál jobb eredményt értek el.

 

 

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.