Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
2024-ben nemcsak a magyar, a matek vagy a történelemérettségi változik, vannak tárgyak, amelyekből idén már lehet érettségi vizsgát tenni.
Az új,2020-as nat miatt idén kicsit másképp kell készülni a magyarérettségire. Például a rövid gyakorlati szövegalkotás helyett irodalmi feladatlapot kell kitöltenie a diákoknak, de a matekérettségi inkább gyakorlati fókuszú lesz és a történelemérettségin is változtak több helyen a témakörök.
Ezzel párhuzamosan azonban több tárgy is kikerült az érettségi tárgyak közül. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint ezekből 2024. január 1-je után nem lehet vizsgát tenni:
Azonban lesznek olyan tantárgyak is, amelyekből a mostani vizsgaidőszakban lehet először érettségizni:
A 2024-es érettségi változásairól részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.