Felsőoktatási felvételi: ezeken a szakokon húzták a legalacsonyabb ponthatárokat az elmúlt években
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Ha a Szegedi Tudományegyetemre jelentkeztek, akkor itt megnézhetitek, hogy milyen pontszámítási szabályok érvényesek a 2024-es felvételire. Mutatjuk, hogy mire kaphattok pluszpontot.
A 2024-es pontszámítási változások a Szegedi Tudományegyetemet is érintik. Egyes szakok kivételével (amit cikkünkben még bővebben kifejtünk) jellemzően mindegyik, a miniszter által közzétett listában meghatározott vizsgatárgy választható ötödik érettségi tárgyként, illetve középiskolai tárgyként.
Az intézményi 100 pont összegyűjtésére számos lehetőséget biztosít az SZTE. Az egyetem kifejezetten ajánlja az emelt szintű érettségivel vagy felsőoktatási felvételi szakmai vizsgával való jelentkezést akkor is, ha az
nem kötelező a kiválasztott szak esetében. Emellett pluszpont járhat az SZTE előkészítőjének elvégzéséért és az általa szervezett- vagy országos versenyeken való nevezésért.| Intézményi pontok számítása 2024 |
Tanulmányi pontok számítása
A Szegedi Tudományegyetemen is bővítik a tanulmányi pontok számításánál figyelembe vehető ötödik középiskolai tárgyak listáját, ahol jellemzően mindegyik, a miniszter által közzétett listában meghatározott tantárgy választható a tanulmányi pontszámítás során ötödik középiskolai tárgyként, kivéve:
az orvos- és egészségtudományi képzési terület szakjai esetében:
a választható ötödik középiskolai tárgy lehet: biológia; biológia-egészségtan; kémia; fizika; egészségügyi ismeretek; vegyészeti ismeretek: vegyész ismeretek, vegyipar(i) ismeretek; vegyészeti alapismeretek: vegyipari alapismeretek, vegyész technikus; földrajz; idegen nyelv; informatika; természettudomány; természettudomány művészeti szakközépiskolák számára; egészségügyi alapismeretek
| 2024-ben felvételiztek? Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat |
Ha szeretnétek biztosra menni, már feltöltöttetek minden fontos dokumentumot, és szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát. Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor. |
Érettségi pontok számítása
Két képzési terület kivételével minden szakon elfogadják a közzétett listán szereplő érettségi tárgyakat. Az orvos-és egészségtudományi, valamint a gazdaságtudományi szakok esetében az alábbi szűkebb listáról lehet választani.
az orvos- és egészségtudományi képzési terület szakjai esetében:
az ötödik választható éretségi tárgy lehet: biológia; kémia; fizika; egészségügy(i) ismeretek; vegyészeti ismeretek: vegyész ismeretek; vegyészeti alapismeretek: vegyipari alapismeretek, vegyész technikus; földrajz; idegen nyelv; informatika; környezettan; latin; mikrobiológia; pszichológia; természettudomány; egészségügyi alapismeretek; egészségügyi technikai ismeretek; szociális ismeretek; szociális alapismeretek; fogtechnikus; általános ápoló; egészségügyi asszisztens (és szakmairányai); egészségügyi laboráns (és szakmairányai); gyakorló ápoló; csecsemő- és gyermekápoló; klinikai laboratóriumi szakasszisztens (és szakmairányai); perioperatív szakasszisztens (és szakmairányai); radiográfiai szakasszisztens (és szakmairányai); rehabilitációs terapeuta (és szakmairányai); szövettani szakasszisztens (és szakmairányai); mentőápoló; kisgyermek-gondozó, -nevelő; szociális és gyermekvédelmi szakasszisztens; szociális és mentálhigiénés szakgondozó; szociális és rehabilitációs szakgondozóa gazdaságtudományi képzési terület szakjai esetében:
az ötödik választható éretségi tárgy lehet: második idegen nyelv; fizika; kémia; biológia; földrajz; természettudomány; gazdasági ismeretek; digitális kultúra; informatika; informatikai ismeretek; közgazdasági ismeretek; kereskedelmi ismeretek; vendéglőipari ismeretek; turisztikai ismeretek; irodalmi ügyviteli ismeretek; idegennyelvű ügyviteli ismeretek; informatikai ismeretek; közgazdasági ismeretek; kereskedelmi ismeretek; vendéglátóipar ismeretek; turisztikai ismeretek; ügyviteli ismeretek; közgazdasági alapismeretek (üzleti gazdaságtan); közgazdasági alapismeretek (elméleti gazdaságtan); közgazdasági-marketing alapismeretek; vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek; ügyviteli alapismeretek; pénzügyi-számviteli ügyintéző; vállalkozási ügyviteli ügyintéző; turisztikai technikus (és szakirányai); fenntarthatóság; állampolgári ismeretek
Középszintű érettségi
Az SZTE-n jellemzően mindegyik újonnan meghatározott vizsgatárgy középszinten válaszható, kivéve:
a gazdaságtudományi képzési terület szakjai esetében:
a bölcsészettudományi képzési terület alábbi szakjai esetében:
az orvos és egészségtudományi képzési terület szakjai esetében:
a pedagógusképzés képzési terület alábbi szakja esetében:
Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) vagy Szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenyén (SZÉTV), vagy Ágazati és ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgyak Versenyén vagy az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsga- tárgyak versenyén (ÁSZÉV) elért eredmény:
Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) elért eredmény nem érettségit adó tárgyakból:
Középiskolai Tudományos Diák- körök Országos Konferenciáján (TUDOK) elért eredmény:
Országos Művészeti Tanulmányi Versenyen elért eredmény:
Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért eredmény:
Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen elért eredmény: 30 pont
WorldSkills, EuroSkills versenyen elért eredmény:
Tudományos Diákköri Tanács (TDK) vagy az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDK) által szervezett versenyen elért eredmény:
“Ifjú tudósok” tudományos középiskolai vetélkedőn elért eredmény:
Nemzetközi Tudományos Diákolimpián elért eredmény:
Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által szervezett olimpiai játékokon, 1984-től kezdődően a Paralimpián vagy Siketlimpián, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által szervezett Sakkolimpián való részvétel: 50 pont
Világ- és Európa-bajnokságon elért legalább 3. helyezés: 30 pont
Korosztályos világ- vagy Európa-bajnokságon, az Universiadén, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által szervezett egyetemi világbajnokságon, az Ifjúsági Olimpián elért legalább 3. helyezés: 20 pont
Országos bajnokságon elért legalább 3. helyezés: 15 pont
Diákolimpia országos döntőjében elért legalább 3. helyezés: 10 pont
Szakképesítés
Középfokú szakképesítést tanúsító oklevélben szereplő szakmai vizsga: 40 pont
Szakgimnáziumban oktatható szakképesítés szerinti szakképesítés: 40 pont
Felsőoktatási szakképzésben szerzett oklevél
Ugyanazon a képzési területen való továbbtanulás esetén, ha a jelentkező érettségi pontjait nem az oklevélből számították: 40 pont
Részképzés
Az SZTE részképzésben szerzett legalább 25 kreditet szerzett: 20 pont
Esélyegyenlőség
Tehetséggondozás
Szakirányú előkészítő:
Coursera for SZTE:
| A legfontosabb tudnivalók a 2024-es felsőoktatási felvételiről |
|
Összegyűjtöttük, mely egyetemeken és szakokon volt a legalacsonyabb a ponthatár 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben.
Valóban gyakori, hogy a szülők késő este vagy hétvégén keresik a pedagógusokat, és ez feszültséget okoz? Tanárokat kérdeztünk arról, milyen tapasztalataik vannak – a válaszok pedig meglepően sok pozitív példát mutatnak.
Történelemből minden ötödik diák az általános iskola végén legfeljebb csak a második képességszinten áll a hétből – derült ki a 2025-ös kompetenciamérés adataiból.
A Tisza Párt elnöke szerint mindenkinek jár a színvonalas oktatás attól függetlenül, hogy hol lakik az országban.
@eduline.hu Évek óta, kitartóan kezdik minden szerdájukat egy közeli gyalogosátkelőn és emelik magasba a transzparenseket azok a pedagógusok, szülők, diákok és civilek, akik szerint a őket érintő társadalmi ügyekben nem történik változás – vagy legalábbis nem elég gyorsan. A legtöbben az oktatás lehetetlen helyzetét emelik ki. #zebraszerda #magyaroktatas #pedagogusok #kozoktatas ♬ original sound - eduline.hu
Ezt érdemes tudni, ha elfogadták az iskolai halasztást.
Több hiba is kiderült a 2024-es kiadású új függvénytáblázat matematikai részében. Az Oktatási Hivatal ezt elismerte és lehetővé tette, hogy a javított oldalakat a diákok kinyomtassák és akár be is ragasszák a könyvükbe.
Az utóbbi időben több jelzés is érkezett a Pedagógusok Szakszervezetének jogsegélyszolgálatához arról, hogy egyes intézményekben a nyugdíjkorhatárt elérő vagy azt hamarosan betöltő pedagógusok munkaviszonyát közös megegyezéssel próbálják megszüntetni.