Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Pár nap múlva a ponthatárhúzásokkal véget ér az idei felvételi időszak, azonban most is több feltételnek kell megfelelnetek, hogy bekerülhessetek egyetemre. Nézzétek meg, mindent kipipálhattok-e.
2022-ben is akkor kerülhettek be alap-, illetve osztatlan képzésre, valamint felsőoktatási szakképzésre, ha
Melyik szak lesz a befutó?
Sok felvételiző él abban a tévhitben, hogy ha van elég pontjuk az összes megjelölt képzésre, akkor a ponthatárhúzás után még eldönthetik, hogy melyik szakra szeretnének menni. Ez azonban nem így van.
Minden felvételiző csak egy szakra kerülhet be, méghozzá a jelentkezési sorrendjében szereplő első olyan helyre, amelyen az összpontszáma eléri vagy meghaladja a felvételi ponthatárt. A részletekről itt írtunk bővebben.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.