Milyen középiskolai jegyek számítanak a felvételin?

Tanulmányi pontokból idén is legfeljebb 200-at gyűjthettek. De milyen középiskolai eredmények számítanak? Itt a lista.

  • Eduline

A tanulmányi pontokba kizárólag a középiskolában megszerzett eredmények számítják be, vagyis a 9-12. évfolyam (nyelvi előkészítő év esetében a 9-13. évfolyam) eredményeit - hívja fel a figyelmet a felvételi tájékoztató.  A következő öt tantárgy utolsó két tanult év végi osztályzatait kell összeadni:

  1. magyar nyelv és irodalom (évenként a két osztályzat számtani átlaga, kerekítés nélkül),
  2. történelem,
  3. matematika,
  4. legalább két évig tanult választott idegen nyelv (vagy nemzetiségi nyelv és irodalom),
  5. egy, legalább két évig tanult választott természettudományos tantárgy vagy két, legalább egy évig tanult, választott természettudományos tantárgy. Természettudományos tantárgyak: fizika, kémia, biológia, földrajz (földünk és környezetünk), természetismeret, természettudomány.

Az így kapott eredmény kétszerese jelenti a tanulmányi pontok legfeljebb 100 pontot képező részét. Pontszámító kalkulátorunkat itt próbálhatjátok ki.

Hogyan kell igazolni?

A középiskolai eredmények kiszámításához be kell küldenetek a középiskola utolsó két évfolyamáról a bizonyítvány másolatát (vagy ha valamelyik kötelező tárgyat/nyelvet/természettudományos tárgyat korábban tanultátok, akkor annak az évnek a bizonyítványát is).

A további pontszámítási részleteket itt nézhetitek meg.

Hozzászólások

Fóti Péter: A gyerekeket az értékelésbe is be lehet vonni

Az iskoláról szóló vitákban gyakran előkerül a kérdés: mi legyen az értékeléssel? Sokan hajlamosak a visszajelzést vagy a kritikát önmagában elutasítani, mintha az a gyereki autonómia megsértése lenne. Pedig az értékelés maga nem az ördögtől való – az emberi kapcsolatok és a társas létezés teljesen természetes része. A kérdés nem az, hogy értékeljünk-e, hanem az, hogy hogyan, miért és milyen viszonyrendszerben tesszük ezt. Vélemény.

@eduline.hu

👊 Szeptember 30-án tartották a Civil Ellenállás Napját a Kölcsey Ferenc Gimnázium előtt. A Tanítanék Mozgalom alapítóival, Törley Katalinnal és Pilz Olivérrel a pedagógusok feketelistázásáról beszélgettünk. 🎤 #magyartiktok #eduline #fyi #tanitanek #oktatas

♬ eredeti hang - eduline.hu