Az idei ponthatárokat július 22-én húzzák. A jelentkezők sorsáról egy algoritmus dönt – egy-egy szak ponthatára többek között a maximális létszámtól, a jelentkezők számától, szak- és egyetemválasztásától, na meg a pontszámától függ. Leegyszerűsítve: minél több jó tanuló jelöl meg egy szakot első helyen, ott annál magasabb lesz a ponthatár.
Az algoritmus ugyanis – intézményenként és szakonként – országos rangsorba állítja a jelentkezőket, majd a legmagasabb pontszámútól kiindulva sorolja be őket a jelentkezési lap első helyén megjelölt képzésre. Ha az első helyen megjelölt szakotok már „betelt”, akkor a második helyen szereplő képzésre próbál titeket besorolni a rendszer. Ha oda sem sikerül bejutni, a harmadik helyen lévő szakra, és így tovább.
Hogyan lesz ebből ponthatár? A ponthatár valójában annak a felvételizőnek a pontszáma, aki az adott szakra utolsóként „fér be”. Képzeljünk el egy képzést, amelyet százan kezdhetnek el. A legjobb eredményű jelentkezőnek 465 pontja van, a másodiknak 464, a harmadiknak 455, a századiknak pedig 378. Mivel ő az utolsó, akit fel tudnak venni, ezen a szakon a ponthatár 378 lesz.
Az algoritmus miatt a kisebb szakokon időnként irreálisan magas ponthatár születik – évről évre előfordul, hogy valamelyik tanári képzésen 480 fölötti vagy akár 500-as ponthatárt húznak. Ilyenkor persze minden középiskolás ereiben megfagy a vér (mert ha idén ilyen magas a limit, mi lesz jövőre?). Pedig általában kiderül, hogy az adott szakpárra csak egy diák felvételizett és került be, így az ő pontszáma lett a ponthatár. Akkor is, ha ez az egy ember extrém magas, 480 fölötti pontszámmal indult neki a felvételinek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
