Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Összesen 113 ember ellen emelt vádat a Paksi Járási Ügyészség.
Az okiratok - köztük főiskolai és egyetemi oklevelek, jogosítványok, érettségi- és nyelvvizsga-bizonyítványok - hamisításának ötlete egy 58 éves budapesti férfi fejéből pattant ki, aki még 2015-ben ismerkedett meg a pusztahencsei tettestársával. Elmondta neki, hogy hozzáfér különböző bizonyítványokhoz, amelyekből hamis közokiratokat tud készíteni.
Ezt követően elhatározták, hogy hamis iratokkal fognak kereskedni: a Tolna megyei férfi és az ismerősei fogják szerezni a megrendelőket, az okiratokat pedig a fővárosban élő férfi gyártja le számítógéppel, nyomtatóval és fénymásolóval. A hamis dokumentumokért minimum 10 ezer, de általában 100-150 ezer forintot kértek.
További három vádlott - egy 37 éves györkönyi, egy 64 éves kunmadarasi és egy 40 éves hódmezővásárhelyi férfi - megrendelőket szerzett a hamisítóknak, a többi vádlott a közvetítésben vett részt, vagy ők maguk voltak a megrendelők.
Az ügyészség 113 ember, köztük a hamis okiratok megrendelői ellen emelt vádat 145 rendbeli közokirat-hamisítás miatt. Az értelmi szerzőre, társára és a fő toborzóra börtönbüntetés kiszabását kérte, 17 millió forintnyi vagyonelkobzás mellett. A többiek esetében felfüggesztett szabadságvesztés, pénzbüntetés és közérdekű munka kiszabását indítványozták.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.