Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Legkésőbb július 9-éig van időtök eldönteni, miként alakítjátok a jelentkezési helyeitek sorrendjét a felvételin. De vajon felvehettek-e még új képzést a listába? Mutatjuk a szabályokat.
Sajnos hiába gondoltátok meg magatokat és jelentkeznétek valami teljesen más szakra, mint amit február 15-ig megjelöltetek, új képzést már nem vehettek fel a listára. Viszont ez alól kivételnek számít a jelentkezési határidőig megjelölt valamely szak másik - még meg nem jelölt - finanszírozási formájának jelentkezési sorrendbe történő felvétele.
Vagyis, ha például februárban megjelöltétek a kereskedelem és marketing szakot államilag támogatott formában, de az eredményeitek és a korábbi évek ponthatárai alapján úgy látjátok, hogy valószínűleg csak önköltséges képzésre fognak felvenni benneteket, akkor ezt a finanszírozási formát is felvehetitek a listára. Természetesen csak azon az egyetemen, amin korábban már az államilag támogatott képzést megjelöltétek.
Az új finanszírozási forma felvételére az ügyintézési és sorrendmódosítási időszakban, azaz július 9-ig van lehetőségetek. Szintén eddig vonhatjátok vissza a jelentkezéseteket, ha valamelyik szakkal kapcsolatban meggondoltátok magatokat. A jelentkezési hely törléséről itt írtunk részletesebben, arról pedig, hogy hányszor és hogyan módosíthattok a képzések sorrendjén itt olvashattok bővebben.
Felvételizők, figyelem! Ezekre mindenképp figyelnetek kell a következő hetekben
Még bő két hét van hátra az idei felvételi ügyintézési időszakából, ha ti is a felsőoktatásban kezditek a szeptembert, akkor van pár dolog, amire figyelnetek kell ebben a pár napban. Összeszedtük a legfontosabb dolgokat.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.