Gondolkodtató tesztfeladatok, hálás esszétémák voltak tegnap az érettségin

A tegnapi történelemérettségi a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete szerint a jogszabályoknak megfelelő, színvonalas feladatsor volt mind emelt, mind középszinten. A lelkiismeretes diákok számára nem tartogatott meglepetéseket, ugyanakkor mind a kompetenciák, mind a történelmi ismeretek terén megfelelő felkészültség volt szükséges a vizsga magas szintű teljesítéséhez.

  • Eduline/MTI

Ezt várták tőletek a középszintű és az emelt szintű angolérettségin - megoldások és feladatok

A vizsgázók túlnyomó többsége közép szinten érettségizett. A megszokottnál némileg nagyobb volt a szöveges források aránya, melyek közül nem egy elmélyült értelmezést is megkívánt (pl. céhek, Mátyás külpolitikája, az 1868-as nemzetiségi törvény) - írják közleményükben. A képes feladatok közül talán a hidegháborús bélyegekkel dolgozó feladat volt a legemlékezetesebb.

A tesztfeladatsor általában véve tehát elég gondolkodtató volt, megdolgoztatta a diákokat és alaposan mérte a kellő kompetenciák meglétét. Az esszék ugyanakkor nagyon hálásak voltak (kereszténység tanításai, német terjeszkedés a '30-as években, I. Károly gazdasági reformjai, 1956), itt a fölkészült diákok meg tudták csillogtatni tudásukat.

Az emelt szintű érettségi nem volt nehéz, a tesztek fontos témákra kérdeztek rá. Még az államadósság finanszírozása is szerepelt a feladatok között. A gazdasági globalizációról szóló esszét valószínűleg kevesebb diák választotta, hiszen ez nem tartozik a megszokott témák közé. A többi esszétéma klasszikusnak tekinthető, a legbonyolultabbnak tartott komplex esszék is jól ismert témákat kértek számon.

Félrevezető az idei középszintű érettségi egyik feladata

Az Eduline által megkérdezetett szaktanár szerint "minimum félrevezető, de inkább hibás az a feladat", amiben a zsidóság helyzetével kapcsolatban kellett a diákoknak több részkérdésre is válaszolnia.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.