Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Idén felvételiztek? Itt megnézhetitek, milyen szakokon fogadnak el bármilyen emelt szintű érettségit. Itt a teljes lista.
A 2020-as általános felvételi eljárásban alap- vagy osztatlan szakra - néhány kivétellel - már csak az kerülhet be, aki legalább egy emelt szintű érettségit tett. Azonban nem mindegy, miből emelteztek, hiszen vannak olyan szakok, ahol nem csak a felvételi bemeneti követelményt, hanem a felvételi követelményt is teljesíteni kell meghatározott tantárgyból tett emelt szintű vizsgával. Azonban vannak olyan szakok, ahol nincs előre meghatározott tárgy, így bármilyen emelt szintű viszgát elfogadnak.
Itt megnézhetitek azoknak a szakoknak a listáját, amelyekre jelentkezve bármely emelt szintű érettségivel teljesíteni lehet a felvétel követelményét:
null
null
Itt nézhetitek meg, milyen feltételeknek kell megfelelnetek, hogy bekerülhessetek a felsőoktatásba, a felvételi és a pontszámítás szabályairól pedig itt találjátok legfrissebb cikkeinket.
A 2020-as felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok.
Hogyan érettségizhet az, aki megbukik az utolsó év végén?
Tehettek-e érettségi vizsgát, ha valamelyik tárgyat nem sikerül elvégeznetek az utolsó középiskolai évetekben? Fontos kérdésre válaszolunk.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.