Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Ezerhétszázan kezdhetik meg a tanévet szeptemberben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).
Itt nézhetitek meg az összes felvételi ponthatárt - a teljes lista.
A legtöbben, mintegy 680-an idén a rendészettudományi kar képzéseire jutottak be. A rendészeti igazgatási szak közrendvédelmi és közlekedésrendészeti szakirányaira volt a legnehezebb bekerülni: az előbbihez 416, az utóbbihoz 415 pontot kellett szerezni a felvételizőknek - olvasható az NKE honlapján. Az államtudományi és közigazgatási kar képzéseire mintegy négyszáz hallgató jutott be.
A hadtudományi és honvédtisztképző kar nappali képzései közül az állami légiközlekedési szak állami légijármű-vezető és katonai repülésirányító szakiránya esetében volt a legmagasabb a felvételi pontszám, de népszerű volt a felvételizők körében a katonai logisztika szak is.
Itt a lista: erre a 15 szakra jutott be a legtöbb jelentkező a 2019-es felvételin
Mérnökinformatikus, gépészmérnöki, programtervező informatikus, gazdálkodási és menedzsment - ezekre a szakokra jutott be a legtöbb jelentkező a 2019-es felvételin.
Az NKE nemzetközi képzéseire idén mintegy háromszázan kerültek be. A nemzetközi és európai tanulmányok kar képzései közül különösen népszerű volt a nemzetközi biztonság és védelempolitika, valamint a nemzetközi igazgatási szak.
Egyre többen érdeklődnek a vízügyi képzések iránt is. A víztudományi karon a nappali képzések közül a vízügyi üzemeltetési mérnöki szakon volt a legmagasabb a pontszám - írta honlapján az NKE.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
A kisfiú minden előzmény nélkül esett össze, tanárai kezdték meg az újraélesztését.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.