Tesiórán esett össze egy 8 éves kisfiú, tanárai és a mentők mentették meg az életét

A kisfiú minden előzmény nélkül esett össze, tanárai kezdték meg az újraélesztését.

Az Országos Mentőszolgálat számolt be arról, hogy tavaly decemberben egy budapesti iskolában egy 8 éves kisfiú testnevelésóra közben, minden előzmény nélkül összeesett.

Az intézmény pedagógusai azonnal a gyermekhez siettek, amikor nem tudták felébreszteni, értesítették a mentőket. A mentésirányító gyorsan felismerte a helyzet súlyosságát, ezért egyszerre riasztott esetkocsit és gyermekmentőorvosi egységet is.

A tanárok a telefonos utasításokat követve megvizsgálták a kisfiú légzését, amely ekkor már nem volt érzékelhető, így azonnal megkezdték az újraélesztést.

A mentők néhány percen belül a helyszínre érkeztek, és átvették az életmentést. A gyors és szakszerű beavatkozásnak – beleértve a hatékony mellkasi nyomásokat – köszönhetően sikerült stabilizálni a gyermek állapotát.

A kisfiút ezt követően kórházba szállították, ahol ellátták, és azóta már fel is épült, egészségesen térhetett haza családjához.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.