Melyik bölcsészképzésre lesz a legnehezebb bekerülni? Pontok és statisztikák

Milyenek voltak a ponthatárok 2018-ban a legnépszerűbb bölcsészképzéseken? És hányan jelentkeztek idén? Megnézhetitek, hogyan alakult a felvételizők helyzete az előző évben, és hogy idén mire számíthattok.

  • Eduline

Több mint 16 ezren felvételizek 2019-ben valamely bölcsészettudományi képzésre, közülük közel 11 ezren első helyen jelölték meg a kiválasztott szakukat, 14 ezren állami képzésre adták be a jelentkezésüket. A Felvi statisztikái alapján mutatjuk a bölcsészettudományi szakokra vonatkozó számokat.

A pszichológia mellett az anglisztika szak népszerűsége továbbra is töretlen: több mint kétezren adták be a jelentkezésüket idén, de a közösségszervezés szakra jelentkezők száma is majdnem eléri a kétezret. A legmagasabb ponthatárok is hasonló arányban festenek a tavalyi adatok alapján: míg a pszichológia szak ponthatárai megközelítik a 450-es számot is, a többi szakra 2018-ban 400 pont alatt bőven be lehetett kerülni.

Szak neveFelvettek száma (2018)Ponthatár (2018)Jelentkezők száma (2019)
pszichológia1211ELTE: 445, PPKE: 4354549
anglisztika994SZTE: 360, PTE: 3582349
közösségszervezés BGE: 339, DE: 3181950
szabad bölcsészet342KRE: 340, ELTE: 391969
történelem372DE: 332, ELTE: 320958
keleti nyelvek és kultúrák456PPKE: 289 (arab), ELTE: 374 (japán)896
germanisztika362ME: 387, PE: 359763
pedagógia119ELTE: 338, DE: 304497
magyar197PTE: 324, SZTE: 348493
szlavisztika176NyE: 344 (ukrán), PTE: 322 (horvát)484

Vannak szakok, amelyeknél előzetes ponthatárt is húztak, ezek a számok már vonatkoznak a 2019-ben felvételizőkre is. Nem lehet bekerülni államilag támogatott szakra például az anglisztika esetében, ahol 320 pont a központilag meghatározott limit. A közösségszervezés és a magyar esetében ez a ponthatár 310 pont, míg a régészetnél és a szabad bölcsészetnél 340. A legmagasabb előzetes ponthatár a bölcsészképzések esetében a pszichológián van: 435 pont elérése nélkül nincs esély államilag támogatott képzésre. Történelem szakra a minimumponthatár pedig 320 pont - ezeket a pontokat tehát minden felvételizőnek biztosan el kell érnie, ha államilag támogatott képzésre szeretne bekerülni. 

Ezekre a képzésekre a legnehezebb bekerülni? A gazdasági szakok ponthatárai, statisztikái

Milyenek voltak a ponthatárok 2018-ban a legnépszerűbb gazdasági képzéseken? És hányan jelentkeztek idén? Az előzetes ponthatárok alapján csökkenésben reménykedhetnek a 2019-ben felvételiző?

A végleges, egyetemekre vonatkozó ponthatárok azonban változhatnak a jelentkezők száma és teljesítménye alapján, amelyek intézményenként egészen eltérőek lehetnek, ahogyan azt a táblázatban is észrevehetitek a tavalyi pontok alapján.

Idén felvételiztek? Itt kiszámolhatjátok a pontjaitokat

Ha szeretnétek biztosra menni, már feltöltöttetek minden fontos dokumentumot, és szívesen kalkulálnátok a pontjaitokkal, próbáljátok ki az Eduline pontszámító kalkulátorát. Számolgatnátok? Itt megnézhetitek, milyen adatokat kell megadnotok, melyik pontszámítással jártok jobban, és hogyan működik a kalkulátor.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.