Ekkor érkezik a családi pótlék 2024-ben: mutatjuk a dátumokat
Többnyire csak havonta egyszer, augusztusban viszont kétszer is érkezhet utalás vagy kopogtathat a postás állami támogatásokkal. Mutatjuk, mikor, és mekkora összegekre számíthattok.
Többnyire csak havonta egyszer, augusztusban viszont kétszer is érkezhet utalás vagy kopogtathat a postás állami támogatásokkal. Mutatjuk, mikor, és mekkora összegekre számíthattok.
Székács Linda
Vannak olyan diákok, akiknek már január 2-án vissza kell ülni az iskolapadba.
206 embert kellett kórházba szállítani csak azért a mentőknek szilveszterkor, mert túl sok alkoholt ittak. Közülük 28-an kiskorúak voltak.
Eduline/MTI
Elkészült az ország boldogságtérképe, amelyből többek között az is kiderült, hol élnek és mivel foglalkoznak a legboldogabb magyarok. Mutatjuk.
Január 7-én véget ér a téli szünet, ezzel együtt pedig számos fontos időszak veszi kezdetét, többek között a középiskolai jelentkezés, a jelentkezés az Arany János Tehetséggondozó Programba, a hónap végén pedig a keresztféléves felvételi ponthatárait is kihirdetik. Összegyűjtöttük a hónap legfontosabb időpontjait.
Tornyos Kata
Január 1-jével életbe lépett a státusztörvény, megváltozott a pedagógusok jogviszonya, ők mostantól közalkalmazottak helyett köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban végzik a munkájukat más jogszabályok és rendelkezések alatt, mint azok, akik továbbra is közalkalmazotti pozícióban dolgoznak. Összeszedtük a törvény legfontosabb változásait.
Székács Linda
A társaság nagy része nem ismeri egymást vagy csak lapos a hangulat ? Mutatjuk a kedvenc szilveszteri játékainkat, amik garantáltan felpörgetik a bulit.
A Bizottság még nem írta alá a rendeletet, ami lehetővé tenné a nemrég bejelentett 32 százalékos béremelést.
Világszerte az év leghallgatottabb dala a Flowers lett Miley Cyrus-tól, azonban a hazai listán nyomába sem érhet Azahriah-nak.
Piros bugyi, lencseevés és takarítási tilalom – mit lehet és mit nem szabad tenni újévkor. Összegyűjtöttük az újévi babonákat.
A státusztörvény több pontban is rendelkezik arról, hogy a jövőben kik, és milyen feltételek mellett taníthatnak a nevelési-oktatási intézményekben. Mutatjuk a legfontosabb szabályokat.
Székács Linda
Kitöltenétek pár történelmi tesztet a fa alatt? Akkor ez a cikkünk nektek szól.
Tornyos Kata
Mutatjuk, hogyan közlekednek szilveszter éjjelén a BKK járatai.
Eduline/MTI
Január 9-ig tart a keresztféléves felvételi ügyintézési időszaka, és ugyaneddig tudjátok az általatok megjelölt szakok sorrendjét is megváltoztatni. Mutatjuk, hogy mikor van értelme a sorrendmódosításnak.
Egyre több egyetem hirdet egy év alatt elvégezhető mesterképzéseket főleg a gazdaságtudományok területén. A hallgatók munkatapasztalatot, sőt különböző kurzusokat, vállalati tanfolyamokat is kreditre válthatnak, ezzel lerövidítve tanulmányukat.
Tornyos Kata
Ősszegyűjtöttük az év legizgalmasabb kvízeit – ebben a cikkünkben mindenféle témakörben felmérhetitek a tudásotokat.
Tornyos Kata
Első helyen, több mint tizenhárom milliárd megtekintéssel továbbra is a világ egyik legidegesítőbb dala áll.
2023-ban is eredményesen szerepeltek a magyar felsőoktatási intézmények a nemzetközi egyetemi rangsorokban. Összegyűjtöttük, milyen eredményeket értek el az elmúlt egy évben.
Székács Linda
2023-ban átlagosan 14-15 százalékkal emelkedtek a bérek Magyarországon. 2024-ben erre számítanak az elemzők.
Elindult a diákok 7IGEN-es alternatív oktatási népszavazása, közben pedig a Budapesti Corvinus Egyetem épp attól az oktatójától vált meg, aki korábban felhívta a figyelmet az etikátlanságra. Ezek voltak 2023 októberének legfontosabb történései.
Székács Linda