Mikor lesz a téli szünet után az első tanítási nap?

Vannak olyan diákok, akiknek már január 2-án vissza kell ülni az iskolapadba.

A bejglievés, az ajándékbontás, az ünnepi rokonlátogatás és a szilveszteri buli után felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mikor kezdődik az iskola.

A közoktatásban tanulók esetében a téli szünet 2024. január 7-én ér véget, és az az első tanítási nap 2024. január 8. (hétfő) lesz. Ehhez képest a szakképzésben tanuló diákoknak nem lesz ennyire hosszú szünet: náluk már január 2-án elkezdődik a tanítás.

A szünet után pedig nem sokkal, január 19-én véget ér az első félév. A félévi tanulmányi értesítőt január 26-ig kapják meg a diákok és a szülők.

A tanév rendjével ebben a cikkünkben foglalkoztunk.

 

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.