Pisztolyt fogott a diákokra, letartóztatták
Felállította a diákokat a tanórán, majd pisztolyt fogott rájuk egy gimnáziumi tanár Virginiában.
Felállította a diákokat a tanórán, majd pisztolyt fogott rájuk egy gimnáziumi tanár Virginiában.
Eduline
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) oktatási igazgatója szerint ő nem felel a szakdolgozatok őrzéséért, az nem tartozik a...
eduline/mti
Hiába kormányzati cél a műszaki és természettudományi szakok felfuttatása, egyelőre ez nehéznek látszik.
Eduline
Képtelen vádnak nevezte Gyurcsány Ferenc a május elsejei beszédében, hogy egykori sógora négy évvel korábbi...
eduline/mti
Munkahelyi képzések támogatására pályázhatnak május 1-jétől a mikro, kis-, közepes, és nagyvállalkozások.
MTI
Mi vár rátok a hosszú hétvége és a szakdolgozat leadása után? A háromnapos héten sem kell otthon ülnötök: összegyűjtöttük nektek a kihagyhatatlan egyetemi-főiskolai partikat.
Eduline
Lopás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, amiért eltűnt 1984-ben írt szakdolgozata a...
MTI
Újabb ötmilliárd eurós takarékossági csomagot készít elő az olasz kormány: ezúttal a közigazgatás, illetve az igazság-...
MTI
Ismeritek a saját egyetemeteket, főiskolátokat? Fel tudnátok idézni, milyen színű a fal az aulában, vagy milyen szobor áll a bejárat mellett? Sorozatunkban egy-egy apró részletet mutatunk meg a legnagyobb magyarországi egyetemek és főiskolák épületeiből - felismeritek azt a helyet, ahova nap mint nap bejártok? Tippeket kommentben kérünk, megoldás a következő részben.
Eduline
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 160 millió forintos képzésfejlesztési projektbe kezdett a Juhász Gyula...
eduline/mti
A bírálat alapján rekonstruált Gyurcsány-dolgozat minden ponton egyezik volt sógora, Rozs Szabolcs dolgozatával -...
MTI
Még ponthúzás előtt átcsoportosítaná az oktatási államtitkárság a mesterképzések betöltetlen ösztöndíjas férőhelyeit...
eduline/mti
Rövidebb lesz a nyári szünet, elkészült az új Nemzeti alaptanterv, felkészülési tippeket adtunk az érettségihez - a hét hírei közül válogattunk.
Eduline
Plágium gyanúja miatt doktori címének visszavonását kéri a berlini tartományi gyűlés kereszténydemokrata (CDU)...
MTI
"Az utóbbi néhány hétben ismét felröppentek a hírek arról, hogy a Corvinus két campusa esetleg más felősoktatási...
Eduline
Megbukott a kormány oktatáspolitikája, gyenge a területért felelős államtitkárság – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP...
MTI
Egyedi ötlettel rukkolt elő az amerikai Smarter Bank: olyan szolgáltatást dobott piacra, amelyet kifejezetten...
Eduline
Oktatási és kutatási együttműködésről írt alá megállapodást pénteken Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus...
MTI
A jogi és közgazdász diplomával rendelkezők egy-két hónap alatt el tudnak helyezkedni, és messze átlag feletti...
eduline/mti
Magyar egyetemi hallgató lett a bécsi műszaki egyetem (TU Wien) fenntartható építészeti megoldásokra kiírt versenyének...
Eduline