#Egyéb




Ezekért a filmekért érdemes moziba menni a hétvégén

Habár jó időt mondanak hétvégére, azoknak, akik nem terveznek szabadtéri programot, ajánlunk mást: filmeket. A moziban ismét mindenki megtalálhatja, amit keres, lesz bűnügyi sztori, nem is akármilyen, lesznek szörnyek, és szuperhősök is. Összeszedtünk pár filmet, amiért mégis érdemes lehet kimozdulni.




Eltűnt húszezer gimnazista

Majdnem húszezerrel csökkent a gimnáziumba járó diákok száma az elmúlt nyolc évben: míg a 2009/2010-es tanévben 201,2 ezer középiskolás kezdte gimnáziumban a tanévet, addig 2016/2017-ben már csak 181,8 ezer nappali tagozatos gimnazista szerepelt a statisztikákban - írja a Népszava.


„A tanárok munkájának minősítését részben a diákok véleményére kellene alapozni”

Teljesen átalakítanák a pedagógusminősítést, vitáznának a kilenc évfolyamos iskola bevezetéséről, ingyenessé tennék az első diploma megszerzését - többek között erről beszélt az Eduline-nak adott interjúban Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője, aki szerint a tanári fizetést nem a „ledolgozott” évek száma alapján kellene meghatározni, a tanárok munkájának minősítését részben a diákok véleményére kellene alapozni.




Nyolc dolog, ami biztosan megváltozik a diploma után

Még az sem kizárt, hogy ezek a dolgok nagyon fognak hiányozni a felnőtt életből, sőt... Összegyűjtöttünk pár olyan dolgot, ami biztosan nem lesz már a diplomautáni életetek része. Ha még nincs a kezetekben az oklevél, akkor gondoljatok bele: nektek hiányoznának?



Kiderült, mi lehet a fiatalok sikeres munkavállalásának titka

Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, hanem a számukra ideális életszínvonal szerint határozza meg.