Itt a lista: ezeket a filmeket játsszák a mozik a héten
Minden héten új, remek filmeket vetítenek a mozik, amelyekre érdemes elmenni. Itt a heti lista.
Minden héten új, remek filmeket vetítenek a mozik, amelyekre érdemes elmenni. Itt a heti lista.
Eduline
Ebben az évben már nyolc kollégium vesz részt az általános iskolás korú, hátrányos helyzetű tanulók számára elindított Kollégium Plusz programban - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a nyírteleki Kedvesházban csütörtökön.
MTI
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vezető testületének többsége azért mondott le, hogy teljes tisztújításra kerüljön sor. "Erről, és nem másról van szó" - olvasható közleményükben.
Eduline
"Stop Soros" plakátokkal ragasztották tele a budapesti Teleki Blanka Közgazdasági Szakgimnázium egyik tábláját.
Eduline
Különleges ösztöndíjra jelentkezhettek, ha ti is valamilyen magyar felsőoktatási intézményben tanultok, és szeretnétek alap- mester- és doktori szintű részképzésben külföldre menni.
Eduline
Február 15-ig jelentkezhettek a 2018-as felsőoktatási felvételire. Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre és főiskolákra ebben az évben. 19. rész: Kodolányi János Főiskola.
Eduline
"A gyerekek most arról kapnak bizonyítványt, hogy nyolc évig jártak iskolába, arról nem, hogy a szükséges alapkészségeik megvannak. Ezt a problémát a szakképzés önmagában nem tudja kezelni" - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara volt oktatási-képzési igazgatója.
Eduline
Február 23-ra újabb tüntetést szerveznek a diákok, szerintük ugyanis "kiderült, Orbán Viktor fél a fiatal demokratáktól, megtagadta fiatalkori önmagát és nem mer kiállni nyilvános vitára az oktatási rendszer problémáit saját bőrükön tapasztaló diákokkal".
Eduline
Hogy hívták korábban a BME-t? Az ELTE mindig is Eötvös Loránd Tudományegyetem volt? A nagy múlttal rendelkező egyetemeinkről állítottunk össze nektek egy érdekes kvízt. Ti eltaláljátok, hogy pontosan hogy hívták ezeket az intézményeket régen?
Eduline
Az ókori Rómától a középkoron át a 20. század kiemelkedő, ám kevésbé ismert személyei közül állítottuk össze nektek ezt a tesztet. Lássuk, kiket ismertek.
Eduline
Február 15-ig jelentkezhettek a 2018-as felsőoktatási felvételire. Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre és főiskolákra ebben az évben. 18. rész: Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
Eduline
A győri Szent Mór Bencés Perjelség tulajdonába kerül a győri Széchenyi téren álló Lloyd-palota. A szerzetesrend gimnáziumát fogja bővíteni az új épülettel.
Eduline
Ha van OKJ-s végzettségetek, valószínűleg többletpontot kaptok érte az egyetemi felvételin. Azonban az OKJ-bizonyítvány megszerzésén túl más feltételeknek is meg kell felelni ahhoz, hogy az a 32 többletpont biztosan a tiétek legyen.
Eduline
Nagyon sok mindenre kell figyelni a felvételi jelentkezés során, többek között arra, hogy nem elég csak megjelölni a szakokat, attól a jelentkezés még nem lesz érvényes.
Eduline
"Mélyen sértő és lekezelő" volt a Független Diákparlament szerint az Echo TV műsorvezetője, aki a diákszervezet szóvivőjével, Kalló Dániellel készített interjút, oktatáspolitikai témák helyett azonban felhívásuk egyik mondatának elemzésére szólította fel a diákot újra és újra.
Eduline
Nem csak a felvételi jelentkezési határidő jár le február 15-én. Ha még nem tettétek, érdemes felírni a naptárba!
Eduline
Február 15-ig jelentkezhettek a 2018-as felsőoktatási felvételire. Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre és főiskolákra ebben az évben. 17. rész: Budapesti Metropolitan Egyetem.
Eduline
Mutatjuk, milyen feladatok várnak rátok a 2018-as felvételi jelentkezési határideje után.
Eduline
Miért érdemes a Károlit választani? Hol lehet egy jót ebédelni az egyetem környékén? Kantner Dániel, a Károli Gáspár Református Egyetem harmadéves szociológus hallgatója mesélt az Eduline-nak egyetemi tapasztalatairól.
Eduline
Ma estig várják Orbán Viktor válaszát a Független Diákparlament tagjai, akik nyilvános vitára hívták a miniszterelnököt.
Eduline