Hét ok, amiért megéri cserediákot fogadni
Évről évre több száz középiskolás cserediák érkezik Magyarországra a világ minden tájáról, hogy 3-11 hónapig ismerkedjen a kultúránkkal, szokásainkkal és nyelvünkkel.
Évről évre több száz középiskolás cserediák érkezik Magyarországra a világ minden tájáról, hogy 3-11 hónapig ismerkedjen a kultúránkkal, szokásainkkal és nyelvünkkel.
Eduline
Különleges periódusos táblázatot tett közzé a Matektanár nevű Facebook-oldal.
Eduline
Támogatásáról biztosította az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését kedden az Európai Parlament (EP).
MTI
Sikerül rájönnötök, hol bújnak meg az elrejtett dolgok a képeken? Sasszeműek előnyben.
Eduline
A szövetségi nyomozóiroda feltételezése szerint több mint 50 ember vett részt a csalássorozatban.
Eduline
Formai hiányosságok miatt elutasította a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkárának keresetét, amelyben a március 14-i szolidaritási pedagógussztrájk jogellenessé nyilvánítását kérte.
Eduline
Melyik Magyarország legszebb campusa? Ezt a kérdést tettük fel az Eduline-olvasóknak múlt héten: öt nap alatt 22 300 szavazat érkezett, az első helyért komoly küzdelem folyt a Miskolci Egyetem és a Debreceni Egyetem között. A szavazást lezártuk, íme, a végeredmény.
Eduline
A Diákhitel Központ negyedik alkalommal hirdeti meg ösztöndíjpályázatát, amelyre május 6-ig lehet jelentkezni.
MTI
Egyes szakoknál - például óvodapedagógus és tanárképzésen - kötelező alkalmassági vizsgán kell részt venniük a felvételizőknek. De mikor lesznek ezek a vizsgák? Mutatjuk a listát egyetemenként.
Eduline
A 2018-2019-es tanévben 8710 szülő nyilatkozott arról, hogy nem kéri a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást hetedikes lányának, tavaly még tízezer szülő mondott nemet az ingyenes vakcinára - írja a Világgazdaság keddi száma a Nemzeti Népegészségügyi Központ Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának tájékoztatása alapján.
MTI
Közel húszmillió forint értékben kaptak új notebookokat a januárban kiégett Ráday utcai református kollégium diákjai. A 157 számítógépet Vertán György, a felajánló Tigra Kft. ügyvezető igazgatója adta át hétfő délután Budapesten, a kollégium udvarán Bogárdi Szabó Istvánnak, a kollégiumot fenntartó Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének és a diákoknak.
MTI
Mikor kezdődik a 2019-es érettségi szezon? Hány százaléktól van meg a kettes és az ötös? Milyen tételek lesznek emelt szinten, és milyen atlaszt használhatnak a vizsgázók történelemből? Ebben a cikkben összegyűjtöttünk mindent, amit eddig tudunk a 2019-es érettségiről.
Eduline
Tudjátok, hogy mit készít egy bodnár, vagy éppen mivel foglalkozik egy vincellér? Ezzel a kvízzel tesztelhetitek magatokat.
Eduline
Van, amire nem készít fel az egyetem. Tíz dolgot gyűjtöttünk össze, amit minden tanár ismer.
Eduline
A magyar származású Henrik Szanto műve, a kilenc y betűt tartalmazó "Hyppytyynytyydytys" érdemelte ki a legszokatlanabb könyvcím díját a vasárnap zárult lipcsei könyvvásáron.
MTI
Gyakrabban fordul elő szorongás, depresszió, alacsony önbecsülés, mentális és fizikai egészségügyi problémák, izoláció azoknál a diákoknál, akiket társaik verbálisan vagy fizikailag bántalmaznak az iskolában.
Eduline
Ha ti is idén érettségiztek, akkor már most elkezdhetitek a tanulást. Ebben a cikkben összegyűjtöttük az emelt szintű szóbeli vizsgák témaköreit magyarból, matekból, töriből, a szakmai tantárgyakból és a természettudományos tárgyakból is. Itt a teljes lista.
Eduline
Részletes elemzést készített a szakképzési stratégiáról a Civil Közoktatási Platform (CKP) - jó elemnek tartják a szakgimnáziumi érettségi átalakítását és a rugalmas képzési formák bevezetését, ám a dokumentumból hiányolják például a szakképzésből a felsőoktatásba jutás segítésének módszerét. Szerintük a nagyobb arányú továbbtanulás legfontosabb eszköze a továbbtanulás nyelvvizsgához kötésének eltörlése és az államilag finanszírozott helyek számának a növelése lenne.
Eduline
Magyarország legszebb egyetemi campusát keressük. Ma éjfélig még ti is szavazhattok.
Eduline
Üljenek le, beszéljék meg a problémákat, és ha szükséges, változtassanak a szabályokon – ezt kérte az iskoláktól és a szülőktől Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
Eduline