Új notebookokat kaptak a kiégett Ráday Kollégium lakói

Közel húszmillió forint értékben kaptak új notebookokat a januárban kiégett Ráday utcai református kollégium diákjai. A 157 számítógépet Vertán György, a felajánló Tigra Kft. ügyvezető igazgatója adta át hétfő délután Budapesten, a kollégium udvarán Bogárdi Szabó Istvánnak, a kollégiumot fenntartó Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének és a diákoknak.

  • MTI

Vertán György elmondta: a cég vezetői megrendültek a januári kollégiumtűz hírét hallva, és szerettek volna segítséget nyújtani a diákoknak az élet és tanulmányaik folytatásához. "Mivel informatikai cég vagyunk, kézenfekvő volt, hogy notebookokat adjunk ajándékba" - fogalmazott. 

Felidézte: megkeresték a HP magyarországi képviseletét, a cég pedig örömmel vett részt a segítségnyújtásban, sőt az adomány költségének egyharmadát is átvállalta. Bogárdi Szabó István az adományt megköszönve arról beszélt, hogy noha nem mindegyik diák számítógépe semmisült meg a januári tűzben, a Tigra Kft. vezetősége mégis úgy döntött, hogy valamennyi kollégista diák kap egy új számítógépet.

200 ezer forintos segélyt kapnak a Ráday Kollégium lakói

33 millió forint gyűlt össze a leégett Ráday Kollégium lakóinak, az összeget teljes egészében kiutalják az egyetemistáknak, a 165 hallgató egységesen 200 ezer forint segélyt kap.

Kitért arra: ma egy laptop nemcsak a munkához, a tanuláshoz, hanem a kapcsolattartáshoz és az élet szinte minden területéhez elengedhetetlen eszköz. Éppen ezért nagy segítség az ajándék, és meglátása szerint a "diákok már alig várják, hogy megírhassák szemináriumi dolgozataikat" - tette hozzá a református püspök.

A Károli Gáspár református Egyetem Ráday utcai kollégiumát január közepén gyújtotta fel három fiatalkorú. A tűzben egy ember életét vesztette, az épület pedig használhatatlanná vált.

Hozzászólások

145 újonnan engedélyezett tankönyv kerül a kínálatba, augusztus végétől rendelhetnek belőlük az iskolák

Több mint 100 kiadvány tankönyvvé nyilvánítása zárult le sikeresen, így ezekkel is bővül az iskolák számára elérhető tankönyvkínálat. Az intézményeknek az áprilisi rendeléseiket sem kell módosítaniuk: az újonnan engedélyezett kiadványokat augusztus 24. és szeptember 15. között, pótrendelésben kérhetik – közölte Lannert Judit egy Facebook-bejegyzésben.