Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Évről évre több száz középiskolás cserediák érkezik Magyarországra a világ minden tájáról, hogy 3-11 hónapig ismerkedjen a kultúránkkal, szokásainkkal és nyelvünkkel.
A nemzetközi diákcsereprogramokat szervező American Field Service (AFS) 2017-ben,több száz fő megkérdezésével elvégzett országos kutatása szerint a magyarok 86,3 százaléka szívesen vendégül látna egy külföldi cserediákot, és erre sok jó okuk van.
Íme hét ok, amiért megéri cserediákot fogadni:
Illetve nem csak a nyelvtanulás fontos: itt van hét ok, amiért megéri cserediáknak jelentkezni.
Nem csak a nyelvtanulás fontos: hét ok, amiért megéri cserediáknak jelentkezni
Egy tavalyi felmérés szerint a magyar középiskolások főként a nyelvtanulás kedvéért lennének legszívesebben cserediákok. Az AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány jelenleg külföldön élő cserediákjai is azt mondják, hogy legtöbbjük nyelvtudása már a kint tartózkodásuk első hónapja alatt látványosan fejlődött, még akkor is, ha korábban egy szót sem beszéltek az adott ország nyelvén.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.