Gyermekorvosok: le kellene ülni, és alaposan átbeszélni a szülői igazolások ügyét

Üljenek le, beszéljék meg a problémákat, és ha szükséges, változtassanak a szabályokon – ezt kérte az iskoláktól és a szülőktől Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

  • Eduline

Póta György egyetért azzal, hogy vannak olyan megbetegedések, amelyekkel felesleges orvoshoz vinni a gyereket, tehát a szülői igazolásnak is elegendőnek kellene lennie.

Egy nátha vagy hasmenés miatt biztosan nem szükséges minden alkalommal orvosi vizsgálatra menni, ez megterheli a házi gyermekorvosi ellátást és növeli az újrafertőzés kockázatát – mondta az Inforádiónak.

Szülői igazolások: két iskolában már változtattak a szabályokon

Vannak olyan oktatási intézmények, amelyek már változtattak a szabályozásukon, egy pomázi és egy tiszaújvárosi iskolában félévente öt nap hiányzást igazolhat a szülő - mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke.

A kamu orvosi igazolások kiállítása napi gyakorlattá vált – tette hozzá. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete ezért arra kéri az iskolákat és a szülőket, hogy üljenek le, beszéljék meg a problémát, és szükség esetén növeljék tízre vagy tizenötre a szülők által igazolgató napok számát.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.