Majdnem meghiúsult a szóbeli érettségi a Városmajori Gimnáziumban
A Fővárosi Gázművek épp a szóbeli érettségik időpontjában tervezett karbantartási munkálatokat végezni az intézmény épülete előtt.
A Fővárosi Gázművek épp a szóbeli érettségik időpontjában tervezett karbantartási munkálatokat végezni az intézmény épülete előtt.
Végéhez közelednek az emelt szintű szóbeli érettségik, 19-én folytatódnak a vizsgák a középszintű szóbeli feleletekkel. Mutatjuk, pontosan hány pontot is érnek ezek.
Több ezer végzős középiskolás ad számot a tudásáról ezen a héten is, ráadásul emelt szinten.
Június 7-től 14-ig emelt szinten, 19-től 30-ig pedig középszinten vizsgáznak szóban az érettségizők.
Holnap, azaz június 7-én kezdődnek az idei szóbeli érettségik az emelt szintű vizsgákkal. Elmondjuk, mi történik, ha nem jelentek meg rajta.
Június 7-én az emeltszintű szóbelikkel folytatódik az érettségi. Mutatjuk, mit kell tudni az idei vizsgákról: a pontszámításon át a mintatételekig összeszedtünk mindet, amire szükségetek lehet.
Még nem késő javítani akkor sem, ha egyelőre reménytelennek látjátok a helyzetet. Előttetek áll a szóbeli vizsga, ami akár sorsdöntő is lehet.
Alig több mint két hét múlva kezdődnek az idei érettségi vizsgák. Összeszedtünk mindent, amire szükségetek lehet a gyakorláshoz és a felkészüléshez.
Az "átlagos" szóbeli érettségikkel ellentétben kémiából nem csak szóban kell bemutatnotok egy kihúzott tételt, de kísérleteznetek, és egy problémamegoldó feladatot is teljesítenetek kell. Mutatjuk, milyen témakörökre számíthattok, ha tavasszal kémiából emelteztek.
Cikksorozatunk követező részeként ezúttal a 2023-as emelt szintű földrajz érettségi tételeit hoztuk el nektek.
Ha a biológia a választott érettségi tárgyatok, ráadásul emelt szinten, mutatjuk, milyen tételsorok szerint kell tanulnotok a szóbelire.
Egészen egyedi helyzetben vagytok, ha matematikából emelt szinten érettségiztek. A középszinten vizsgázóknak ugyanis csak akkor kell szóbeli vizsgát tenniük matekból, ha legalább tizenkét százalékot igen, a ketteshez szükséges huszonöt százalékot viszont nem érik el az írásbeli vizsgán, nektek azonban kötelező szóban is megmutatnotok a felkészültségeteket és a tudásotok. Mutatjuk, mire számíthattok a szóbeli megmérettetésen.
Alig több mint hat hetetek maradt az írásbeli érettségi első hetéig, a szóbelikre viszont bőven van még időtök felkészülni. Mutatjuk, milyen témákban kell otthon lennetek, ha emelt szinten vizsgáztok magyarból.
Már elkezdtétek a készülést az érettségire, és a szóbeli is előkerült? A következő cikksorozatunkban válaszolunk pár fontos kérdésre az érettségi második körével kapcsolatban. Első rész: mikor lehet póttételt húzni.
Mutatjuk, hány százalék kell idén az ötös matekértettségihez vagy egy négyeshez az emelt szintű töriérettségin? Elhoztuk az idei osztályozási szabályokat.
Az Oktatási Hivatal már januárban közzétette az érettségi vizsgák követelményeit és mintatételeit. Itt megnézhetitek a legfontosabb dokumentumokat.
Múlt héten minden végzős leadta a jelentkezését nemcsak az egyetemre, hanem az érettségi vizsgákra is. Mutatjuk, hogy osztályoznak majd 2023-ban közép- és emelt szinten.
Ha már a téli szünetben elkezdenétek a készülést a tavaszi érettségikre, akkor itt nézhetitek meg, milyen feladatokra számíthattok a 2023-as szóbeli vizsgán.
Nyilvánosságra hozta az emelt szintű érettségi tételeket az Oktatási Hivatal - mutatjuk, miből kell készülniük azoknak, akik 2023-ban földrajzból tesznek emelt szintű vizsgát.
Bár október-novemberben hagyományosan jóval kevesebben vizsgáznak, mint a tavaszi vizsgaidőszakban, november 10-én ismét több ezer diáknak kell szóban bizonyítania. Mutatjuk az érettségi dátumokat.