A hátrányokkal küzdő tanulók idén is segítséget kaphatnak az érettségin
Aki egészségi állapota vagy egyéni adottsága miatt nem tud egyes érettségi tárgyakból vizsgát tenni, vagy nem kapott középiskolai érdemjegyeket, felmentést kérhet az érettségin.
Aki egészségi állapota vagy egyéni adottsága miatt nem tud egyes érettségi tárgyakból vizsgát tenni, vagy nem kapott középiskolai érdemjegyeket, felmentést kérhet az érettségin.
Eduline
A kínaiakkal kötött együttműködés érdekében 2015 áprilisában elvették a sajátos nevelési igényű gyerekek iskoláját, a Neptun Iskolát. A helyén terjeszkedő kínai iskola hivatalos átadása csütörtökön már meg is valósult. A alapvető jogok biztosának jelentése szerint a magyar hatóságok, főleg a Klik nem volt tekintettel az iskolába járok jogaira.
Eduline
Ne hagyd, hogy bármi az utadba álljon! - mondta a lány, akit gyerekként teljesen leírtak orvosai.
Eduline
Már az iskolapadból leigazolták azokat a friss diplomásokat, akik Magyarországon először végeztek autizmus pedagógiája szakirányon. Nemcsak speciálisan képzettek, de lelkesek is, van, akit a személyes érintettség, mást az vonzott a pályára, hogy óriási lemaradásunk miatt itt aztán akad kihívás – írta a hvg.hu.
Eduline
Botrányt okozott az iskola évkönyv egy texasi intézményben - a kiadvány összeállítói "fogyatékosnak" titulálták a...
Eduline
Csaknem félmillió tanuló veszítheti el a sajátos nevelési igényű diákoknak járó segítséget Nagy-Britanniában.
Eduline
Veszélybe került a budapesti sajátos nevelési igényű gyerekeket oktató alapítványi iskolák működése, miután nyáron a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött: jelentősen csökkenti a költségvetési hozzájárulását. Az oktatási bizottság most az eredeti összeg visszaállítását javasolja - írja a hvg.hu.
Eduline
Már nyár elején is egyértelmű volt, hogy nehéz év vár a speciális nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó alapítványi iskolákra. 1200 gyerek oktatása került veszélybe, amikor Budapest vezetése eldöntötte: felére csökkentik az érintett intézmények támogatását. Ez azonban nem az egyetlen probléma: augusztus 31-én a közoktatási kiegészítő normatíva is megszűnt, s bár kaptak ígéretet a hosszabbításra, a szerződések egyelőre a minisztériumnál keringenek, a tanév pedig elkezdődött - írja a hvg.hu.
Eduline
Nagy port kavart egy tanügyi jelentés Kunszállás általános iskolájában: egy gyermekbántalmazási ügy miatt indított önkormányzati vizsgálat szerint az intézményben nem megfelelő végzettségű pedagógusok foglalkoztak a sajátos nevelési igényű diákokkal, az iskola igazgatója – valószínűleg a vizsgálat eredménye miatt – benyújtotta a lemondását.
Eduline
Az oktatási jogok biztosának hivatala több évig tartó országos vizsgálatot indít a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatási helyzetének felmérésére; Aáry-Tamás Lajos ombudsman ezt azzal indokolta hétfői sajtótájékoztatóján, hogy Magyarországon folyamatosan növekszik az ilyen gyermekek száma.
Eduline
"Nem számítunk arra, hogy a következő hetekben éles viták robbannak ki az új közoktatási törvény tervezetének legfontosabb elemeiről, rendszerszintű változásokra ugyanis nem kell számítani" – mondta Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár, aki az Eduline-nak adott interjúban beszélt az érettségi tervezett módosításáról, a sajátos nevelési igényű diákokról és a kisiskolák újranyitásáról is.
Eduline