Milliókat vett ki a főváros a sajátos nevelési igényű diákokkal foglalkozó iskolák zsebéből

Már nyár elején is egyértelmű volt, hogy nehéz év vár a speciális nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó alapítványi iskolákra. 1200 gyerek oktatása került veszélybe, amikor Budapest vezetése eldöntötte: felére csökkentik az érintett intézmények támogatását. Ez azonban nem az egyetlen probléma: augusztus 31-én a közoktatási kiegészítő normatíva is megszűnt, s bár kaptak ígéretet a hosszabbításra, a szerződések egyelőre a minisztériumnál keringenek, a tanév pedig elkezdődött - írja a hvg.hu.

  • Eduline

Június végén hagyta jóvá a Fővárosi Közgyűlés a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek támogatásának megfelezését. A törvény szerint azok a budapesti intézmények, amelyek többek között autista, magatartási zavaros, hiperaktív vagy testi, érzékszervi fogyatékos gyerekek felzárkóztatásával, integrálásával foglalkoznak, innentől jelentősen kevesebb anyagi segítségre számíthatnak. A főváros eddig fejenként havi negyvenezer forinttal (ez sem fedezte a költségeket, de tervezhető összeg volt) járult hozzá a gyerekek taníttatásához, a jóváhagyott intézkedés viszont átlagban mindössze 25 ezer forinttal támogatja őket - a cikk folytatását a hvg.hu-n olvashatod el.

eduline

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.