A rektor is egyetértett azzal, hogy a PPKE melegekről író pszichológusának a katolikus katekizmusból kellett volna felelni
Szerinte ez meggátolta volna, hogy "máskor hasonló helyzet alakuljon ki."
Szerinte ez meggátolta volna, hogy "máskor hasonló helyzet alakuljon ki."
Székács Linda
Zsila Ágnes ezt követően felmondott.
Székács Linda
A harmadik oktató továbbra is az egyetemen van, de hetente másfél órán keresztül feleltetik katolikus katekizmusból.
Valószínűleg a Pride-on való megjelenése miatt.
Rodler Lili
Az indoklás szerint nem tudhatta, hogy jogellenes rendezvényen vesz részt.
Székács Linda
A levélben foglalt felszólítások teljesítésére július 10-ig adtak időt, aminek ha Balatoni nem tesz eleget, akkor polgári peres eljárást indítanak.
Rodler Lili
Bár az egyetem vezetőségétől megkapták az engedélyt a cikk megjelenésére, a dékán mégis eljárást indított.
Eduline
A pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos csütörtök este az M1-en válaszolt a hétfőn közzétett a PDSZ-t bíráló Facebook-bejegyzésével kapcsolatos kérdésekre.
Eduline/MTI
"Tűkön ülve várja", hogy megtudja, hogyan fog eljárni a hatóság az ügyében.
A pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos összeszámolta, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Facebook-oldalán „22!” Pride- felvonulással kapcsolatos poszt jelent meg, és szerinte ebből az a következtetés vonható le, hogy a szakszervezet „már holnap megnyitná az óvodák kapuit a drag queen – álarcos bálkirálynőknek”. A PDSZ reagált a vádakra.
Rodler Lili
Szombaton 14 órától a Városháza park előtt várják az érdeklődőket, onnan indul majd tovább a menet 15 órakor.
Öt pontban összegyűjtötte a TASZ, melyek a a legfontosabb tudnivalók, hogy biztonságban legyenek a résztvevők az idei Pride-on.