A legrosszabbul fizetett szakma? Annyit keres egy orvos, mint egy utcaseprő
Ugyanakkora fizetést kínál a főváros az utcaseprőknek, mint amennyit a fiatal orvosok keresnek - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.
Ugyanakkora fizetést kínál a főváros az utcaseprőknek, mint amennyit a fiatal orvosok keresnek - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.
A 25 és 34 év közöttiek havi átlagjövedelme a legmagasabb, 246 ezer forint, a legkisebb fizetést a Békés megyei 17-24 év közöttiek viszik haza - közölte a Workania által működtetett www.fizetesek.hu egy internetes bérfelmérés alapján.
Két-négy éven belül nem áll rendelkezésre annyi pénz, hogy a meglévő 170 ezer pedagógus számára érzékelhető bérnövekedést tudjunk finanszírozni – mondta Pokorni Zoltán a PISA 2009 című budapesti konferencián.
Egyre többen vitatják a diploma értékét itthon és Európa más országaiban - nincs ez másképp az Egyesült Államokban sem. Pedig az amerikai adatok azt mutatják, hogy a diplomások sokkal jobban állják a sarat gazdasági válság idején, mint az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők.
Akár 64 ezer dollárt, vagyis 12 millió forintot is kereshet évente egy pályakezdő vegyészmérnök az Egyesült Államokban, de a közgazdászok, a repüléstechnikai mérnökök és az informatikusok is legalább 40-50 ezer dollárt visznek haza.
A Coca-Cola, az Ernst&Young és az Audi mellett a TEVA Gyógyszergyár, a Bosch és a MOL is rákerült a legvonzóbb vállalatok listájára, egy friss felmérés szerint a végzős egyetemistáknak és főiskolásoknak leginkább ezeket a cégeket érdemes megcélozniuk.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár múlt héten jelentette be, hogy ha a büdzsé megengedi, még ebben a ciklusban emelkedik az egyetemet végző kezdő pedagógusok bérezése. Bár kétségtelenül itt a "ha a büdzsé megengedi" lesz a kulcskérdés, szakértők szerint még így sem biztos, hogy feszültségmentes lenne az ötlet - írja a Hírszerző.