Hat magyar képzőművész munkáit fejezhetjük be ebben a felnőtt színezőben
Hat magyar képzőművész részleges munkáit folytathatjuk tollal vagy ceruzával, majd kiszínezhetjük őket, de a strapabíró lapoknak hála akár festhetünk is azokra.
Hat magyar képzőművész részleges munkáit folytathatjuk tollal vagy ceruzával, majd kiszínezhetjük őket, de a strapabíró lapoknak hála akár festhetünk is azokra.
15 kérdés, 15 festő és festmény. Mindre tudjátok a választ?
A kirúgott iskolaigazgató után a botrányban érintett osztály is meghívást kapott Firenzébe, hogy nézzék meg a saját szemükkel a pornográfnak vélt műalkotásokat.
Egy januári szombaton reggel tízkor tizenöt pedagógus gyűlt össze az Örkény Színház tanári műhelyében, hogy továbbképezzék magukat a dráma- és színházpedagógia terén A színház iskolája módszertani képzés résztvevőiként. Ezen a héten a The Black Rider című, decemberben bemutatott előadás (rendező: Polgár Csaba) köré szerveződött a foglalkozás.
A 19. század második feléből és a 20. századi modern irányzatokból válogattuk össze az alábbi tesztet. Még egy Picasso-kép is okozhat fejtörést.
Néhány fordítás egészen furcsára sikeredett.
Kezdjük a hetet egy műveltségi teszttel, amiben van minden, ami művészet. Hibátlan lesz?
Híres magyar festők alkotásaiból válogattunk, ti hányat ismertek közülük?
A tanulmányi és a szociális ösztöndíjak mellett egyéb támogatásokat is elnyerhettek.
Az új NAT (Nemzeti alaptanterv) a gyakran háttérbe szoruló művészeti, zenei nevelés kapcsán sem kecsegtet előremutató változásokkal. Egy zeneelmélet-tanár fejtette ki véleményét a témában.
Bach, Vivaldi, Mozart - talán nem is kell sorolnunk, hiszen a világhírű zeneszerzők nevével mindenki találkozott már. De mit tudtok róluk és az életükről?
Otthon vagytok a művészetben? A következő kvíz öt művészettörténeti fogalmat jelöl, ez a feladat szerepelt az őszi érettségi vizuális kultúra feladatsorában is.
Szeretitek az építészetet, különösen ha több száz, vagy éppen több ezer éves építményekről van szó? Tegyétek próbára magatokat ezzel a teszttel.
Ismeritek az olasz festők alkotásait? Teszteljétek ismereteiteket a következő kvízzel.
Lássuk, hogyan boldogultok, ha képzőművészetről van szó. Teszteljétek ismereteiteket.
Jók voltatok művészettörténetből, vagy egyszerűen csak rajongtok a festészetért? Lássuk, tudjátok-e, ki és mikor festette a híres modern képeket, és pontosan mi a címük.
Az összes képzési terület közül a friss adatok szerint a művészet, művészetközvetítés területén diplomázók keresik a legkevesebbet. Mekkora ez az összeg és melyik egyetem diplomásai járnak a lehető legjobban?
Hol található ma Mona Lisa, A sikoly vagy éppen A csók című festmény? Akik nagy utazók, most előnyben lehetnek.
Tájékozottak vagytok a különböző világhírű festők és festményeik világában? A következő kvízben öt festményről kell eldöntenetek, hogy milyen stílusú. Segítség gyanánt az alkotók neveit is láthatjátok.
Jól ismeritek az építészeti stílusokat? A következők kvízben egy-egy épületről kell eldöntenetek, hogy vajon azok milyen stílusban készültek.