Elsőként jutott a világdöntőbe magyar csapat, harmadikak lettek az ELTE hallgatói az ICPC programozó versenyen
Olyan egyetemek csapatait utasították a hátuk mögé, mint a Cambridge-i Egyetem és az Oxford-i Egyetem.
Olyan egyetemek csapatait utasították a hátuk mögé, mint a Cambridge-i Egyetem és az Oxford-i Egyetem.
Székács Linda
Az alapszakra jelentkezők mindössze négy informatikai képzés közül válogathatnak.
Székács Linda
Tudjátok mi az a Commodore 64 vagy a Aircomp 16? Ezen a retró oldalon megismerhetitek az iskolai digitális eszközök történelmét.
Bruttó 719 587 forint volt az átlagfizetése 2023-ban azoknak a pályakezdőknek, akik mérnökinformatikusként végeztek valamelyik egyetemen a 2020/21-es tanévben - derül ki a Diplomás Pályakövetés legfrissebb adataiból.
Székács Linda
Gazdaságinformatikus, mérnökinformatikus, programtervező informatikus - bármelyik informatikai szakon is végeztek, már pályakezdőként is viszonylag magas bruttó bérekkel számolhattok.
Székács Linda
A versenyt szeptember 8 és 14 között tartották Kutaisiben.
Székács Linda
Magyarország korábban egy alkalommal, 1996-ban, Veszprémben adott otthont a versenynek.
Eduline/MTI
A versenyt idén a németországi Magdeburgban tartották összesen 47 diák részvételével.
Székács Linda
Hány pont kellett az állami ösztöndíjas helyhez a népszerű mérnökinformatikus vagy programtervező informatikus képzésen? Mutatjuk, hogy milyenek a 2023-as ponthatárok az informatikai alapszakokon.
Tornyos Kata
Több mint 15 ezer felvételiző jelölt meg a felvételi sorrendje valamelyik helyén informatikai képzést az idei felsőoktatási felvételin, de közel kilencezren vannak azok a diákok is, akik első helyen jelölték meg az egyre népszerűbbé váló képzések valamelyikét.
Székács Linda
Hétfőn több mint 5000 diák vizsgázott informatikából emelt szinten. Az Oktatási Hivatal szerint hivatalosan négy vizsgázó jelzett fennakadást technikai problémák miatt.
Székács Linda
Már megnézhetitek a tegnapi emelt szintű informatika és digitális kultúra érettségik hivatalos megoldásait.
Székács Linda
Bár a középszintű informatikaérettségit már május 15-én megtartották, az emelt szintűre csak a mai nap folyamán kerül sor. Hogy pontosan milyen hosszú és miből áll a vizsga, arról ebben a cikkünkben olvashattok. A mai informatika érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának.
Székács Linda
A tabi Rudnay Gyula Szakképző Iskola diákja vonattal utazott (volna) az érettségi helyszínére, de egy sínekre dőlt fa miatt majdnem lekéste azt.
Székács Linda
Ha pedig arra is kíváncsiak vagytok, pontosan hogyan kellett megoldani a középszintű feladatlapokat, a Szent Margit Gimnázium jóvoltából erre is van lehetőségetek.
Székács Linda
Több ezer diák mérettette meg magát ma is a középszintű írásbeli informatika vagy digitális kultúra érettségin. Az informatika fontosságáról Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem dékánja beszélt az Eduline-nak. A mai informatika érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának.
Székács Linda
Javasolt megoldásokat már nem, de magukat a feladatlapokat megmutatjuk.
Eduline
Elkezdődött az írásbeli érettségi vizsgák második hete, délelőtt informatikából és digitális kultúrából vizsgáznak a diákok. A mai informatika érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának.
Székács Linda
A 18-26 évesek tisztában vannak azzal, hogy a jövőbeli karrierjükhöz szükségük van a digitális készségük és tudásuk fejlesztéséhez.
Eduline
Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a 2023-as emelt szintű érettségik témaköreit, most azoknak hoztuk el az aktuális tanulnivalót, akik informatikából tervezik a nehezebb vizsgát.
Eduline