Középszinten érettségiztek kémiából holnap? Ilyen lesz az idei vizsga
Az idei érettségi második hetében jönnek a természettudományos tárgyak vizsgái is. Összeszedtük, mire kaphattok pontokat a kémiaérettségin és mennyi időtök lesz a feladatokra.
Az idei érettségi második hetében jönnek a természettudományos tárgyak vizsgái is. Összeszedtük, mire kaphattok pontokat a kémiaérettségin és mennyi időtök lesz a feladatokra.
Eduline
A kormány nevében köszönetet mondott a magyar tanári karnak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, aki hétfőn Budapesten azt mondta: a tanárok példamutató módon szervezték meg és bonyolították le az érettségi vizsgákat.
Eduline/MTI
Múlt héten hétfőn több mint 84 ezer diák kezdte meg az idei tavaszi érettségiket. A diákoknak nem volt könnyű, hiszen rendhagyó körülmények között vizsgáztak egész héten. A feladatokkal és az óvintézkedésekkel kapcsolatban vegyes visszajelzések érkeztek.
Eduline
Ezekben a percekben kezdődik az érettségi második hete, reggel 8-tól nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal, délután 2-től pedig franciaérettségikkel. Ma is jövünk a legfontosabb információkkal, holnap pedig a hivatalos megoldásokkal.
Eduline
Néhány héten belül megnézhetitek a kijavított érettségi feladatlapokat. De mit tehettek akkor, ha nem értetek egyet a javítással? Mutatjuk a szabályokat.
Eduline
Az érettségi első hetén túl vagyunk, jön a második. Megnéztük milyen vizsgákkal folytatódik az érettségi a következő héten.
Eduline
A héten vizsgáztatok, vagy csak érdekelnek az idei vizsgák feladatai? Most összeszedtük az első hét összes vizsgájának összes megoldókulcsát és feladatlapját.
Eduline
Jövő héten vizsgáztok természettudományos tárgyakból? Összeszedtük, milyen feladatok és témakörök szerepelhetnek a középszintű kémia-, biológia- és földrajzérettséin.
Eduline
Az idei érettségire biztosan sokáig emlékezni fog mindenki. A diákoknak olyan helyzetben kellett számot adni a tudásukról, mint még soha, egy világjárvány idején. Összeszedtük a hét fotóit.
Eduline
Nem csak a fő tantárgyakból használhattok segédeszközöket az írásbelik alatt. Ha a következő hetekben még fogtok választható tárgyból érettségizni, akkor érdemes már előre felkészülnötök a vizsgákra. Segítségképpen most összegyűjtöttük nektek a „legális puskákat”.
Eduline
Maruzsa Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára ma elmondta, hogy lezajlottak a legtöbb diákot érintő vizsgák a héten.
Eduline
Összességében kiegyensúlyozottak voltak a feladatok - mondta el az Eduline-nak Edényi László történelemtanár, a fővárosi Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója, hozzátéve: az első részben azért akadt jó néhány olyan feladat, aminek részletessége, illetve árnyaltsága okozhatott gondot a vizsgázóknak.
Eduline
Az Eduline által megkérdezetett szaktanár szerint "minimum félrevezető, de inkább hibás az a feladat", amiben a zsidóság helyzetével kapcsolatban kellett a diákoknak több részkérdésre is válaszolnia.
Eduline
A szaktanár szerint összességében elmondható, hogy a feladatsor az esszékérdéseknél okozhatott gondot a diákoknak, bár "szinte borítékolható volt a középkori magyar történet kapcsán az Árpád-ház vagy a vegyesházi 1308-1490 közötti időszak".
Eduline
Milyen volt az emelt szintű töriérettségi? Diákok meséltek a vizsgáról és a feladatok témáiról.
Eduline
Itt megtaláljátok az összes feladat megoldás javaslatait egy helyen.
Eduline
Így kellett megoldani a 14. feladatot, azaz a második világháború előzményeihez kapcsolódó rövid esszét, és a 15. feladatot, ami pedig Károly Róbert gazdasági reformjaival foglalkozott. A megoldási javaslatok mellett a tartalmi elemeket és az ezekért járó pontokat nézhetitek meg.
Eduline
Mutatjuk a középszintű töriérettségi első választható esszépárjának megoldásait - megnézhetitek, milyen tartalmi elemek kellettek a kereszténység születésével (13. feladat) és az 1956-os forradalommal (16. feladat) kapcsolatos esszékbe.
Eduline
Délben véget ért a középszintű történelemérettségi, itt találjátok a töritanárunk nem hivatalos megoldásait. A történelemérettségi első, rövidebb feladatokból álló részében előkerült a magyarországi népesség és az ipari forradalom is, de a magyarországi romák helyzete és a hidegháború is. Külön feladat foglalkozik a Numerus clausus-szal és törvény elfogadása előtti vitával.
Eduline
Hamarosan jövünk a töriérettségi nem hivatalos, szaktanár által javított megoldókulcsával.
Eduline